Hirdetés

Az új mutánsok digitálisan már előrendelhető, jó eséllyel elkerüli a mozikat

|

Az utolsó X-Men film, ami még a Fox égisze alatt készült az elnapolt premierek tömkelege után talán végül csak digitálisan kerül a közönség elé.

Hirdetés

A koronavírusjárvány miatt rengeteg elkészült vagy készülőfélben lévő film premierjét csúsztatták el a stúdiók, hiszen a jelenlegi szabályozások miatt a legtöbb országban nem nyithatnak ki a mozik. Ennek esett áldozatául Az új mutánsok is, melynek április 3-án kellett volna megjelennie, viszont most előrendelhetővé vált az Amazonon, ami arra utal, hogy a film végül digitális premiert kaphat.

Hirdetés

Mintha egy átok ülne a még Fox által megrendelt és elkezdett, majd a stúdió felvásárlása után a Disneyhez került, rendhagyónak ígérkező X-Men filmen. A legelső premiert még 2018 áprilisára tűzték ki, ez végül nem valósult meg, azóta pedig megannyi megjelenési dátumot aggattak a filmre. Ezeket végül egytől egyig elhalasztották; legutóbb - érthető okokból - a koronavírusjárvány miatt. 

A jelek szerint az alkotók is ráuntak erre a már-már átokszerűnek mondható halasztás dömpingre, és korona ide vagy oda, a nézők elé szeretnék tárni Az új mutánsokat, ha máshogy nem megy, hát digitálisan. Legalábbis erre utal az, hogy a film adatlapja felkerült az Amazonra, ahol elő is rendelhetjük 25,99 dolláros áron, noha megjelenési dátumot továbbra sem találunk itt sem. 

Hasonló premierre már láttunk példát, hiszen a Trollok a világ körül című animációs film is digitálisan debütált, miután a mozis bemutatóknak betett a világjárvány. Megeshet, hogy jó pár film ilyen formában kapja meg végső bemutatóját, bár a moziláncok tiltakoznak a digitális premierek ellen - a Universal filmjeit több mozihálózat is véglegesen levette ennek következtében a műsoráról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)