Hirdetés

Az új Szellemirtók mozi megríkatta az eredeti film rendezőjét

|

Ehhez biztosan az is hozzájárult, hogy a Szellemirtók - Az örökséget nem más, mint a fia rendezte.

Hirdetés

Elvileg idén júniusban érkezhet meg a Szellemirtók - Az örökség (Ghostbusters: Afterlife), a filmet viszont már látta az az Ivan Reitman, akinek anno az első két részt is köszönhettük. Az új Szellemirtók filmet nem más, mint fia, Jason Reitman rendezte, apu pedig a jelek szerint nagyon büszke arra, amit az ifjabb Reitman letett az asztalra. Olyannyira, hogy még el is sírta magát. 

A Szellemirtók - Az örökség nem foglalkozik a pár éve megjelent, és finoman szólva is felejthető 2016-os női Szellemirtókkal, helyette inkább a klasszikus második részt folytatja, az eredeti gárdából pedig többen is visszatérnek. Újra itt van Bill Murray, Dan Ackroyd, Ernie Hudson és Sigourney Weaver is, hozzájuk pedig új szereplőként Mckenna Grace és Finn Wolfhard csatlakozik. 

Hirdetés

A rendező, Jason Reitman nemrég így nyilatkozott filmjéről és apja reakciójáról az Empire-nek:

"Apám nem igazán hagyja el a házat a COVID miatt. De teszteltette magát, felvett egy maszkot, és elvezetett a Sonyhoz, hogy megnézze a stúdióban a filmet. És miután megnézte, sírva fakadt, majd így szólt: »Nagyon büszke vagyok arra, hogy az apád lehetek!«. Ez volt életem egyik legjobb pillanata."

Reméljük, hogy tényleg ennyire jó lett a Szellemirtók - Az örökség. Az mindenesetre bizonyos, hogy a filmnek nem lesz könnyű dolga, hiszen nem csak önmagában kell bizonyítania, de valahogy el kell feledtetnie a nézőkkel a 2016-os borzalmat is. 

A film első előzetesét egyébként még 2019 decemberében nézhettük meg:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)