Hirdetés

Készül a Bad Boys 4

|

Épp csak, hogy elkezdték vetíteni a mozikban a Bad Boys - Mindörökké rosszfiúkat, a filmet gyártó Sony máris nekilátott előkészíteni a folytatást.

Hirdetés

Bámulatos gyorsasággal lépett a Sony, holott még egy napja sincs, hogy az észak-amerikai mozikedvelők jegyet válthatnak a Will Smith és Martin Lawrence főszereplésével készült akciófilmre. A cég optimizmusát kizárólag arra tudjuk visszavezetni, hogy az egybefüggő tömbként kezelt amerikai és kanadai piacon a csütörtöki, premier előtti vetítések során 6,36 millió dollár értékben adtak el belépőt, emiatt a teljes hétvégére prognosztizált jegybevételek 35-45 millióról 63 és 67 millió közötti összegre módosultak. A mindössze 90 millióból (+ marketing) forgatott Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk ilyen lendületes kezdéssel hamar visszahozhatja a költségeket, hogy aztán profitot is termeljen.

Hirdetés

A The Hollywood Reporter úgy tudja, már felkérték Chris Bremner forgatókönyvírót a következő film szkriptjére, és azzal számolnak, hogy Smith és Lawrence is hajlandó aláírni egy újabb menetre. Azt pedig semmiképp sem akarják, hogy ismét akkora hiátus alakuljon ki két rész között, mint legutóbb, elvégre a vegyes fogadtatású Bad Boys - Mindörökké rossszfiúk (kritikánkat erre keressétek) és az azt megelőző Bad Boys 2. - Már megint a rosszfiúk között eltelt 17 év.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)