Hirdetés

Befutott filmsztárok, akikről lehet, nem is tudtad, hogy íróként sem utolsók

|

Sokkal többen vannak, mint azt elsőre gondolnád.

Hirdetés

Számtalan filmsztár vált már énekessé, modellé vagy épp divattervezővé az elmúlt évtizedek során, de csak nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy szépirodalmi könyvek szerzőiként is megállták a helyüket a világ előtt. Akik azonban megugrották a lécet, azok igencsak nagy népszerűségnek örvendenek.

Természetesen írni szinte minden híresség "tud", hiszen a szellemíróknak is kell munka, a világ pedig szomjazza a kedvenceikről szóló memoárokat, legyen szó futballistákról, zenészekről vagy nagynevű celebekről. Akadnak azonban olyanok, akik nem ékeskednek mások tollával, hanem maguk veszik kezükbe az irányítást és szakácskönyvet, mesekönyvet, verses köteteket, sőt, szépirodalmi regényeket írnak - nem is akárhogyan.

Közülük válogattuk ki azokat, akik a köteteikkel az író-olvasó társadalomban valódi sikert arattak, és akikről még a kritikusok is elismerő szavakkal írnak.

Hirdetés

Ethan Hawke

Ethan Hawke számtalan filmben, sorozatban és színdarabban szerepelt, három filmet rendezett, valamint hat könyvet és egy képregényt publikált. A hazai boltokban kapható (magyar nyelvű) regényei közé tartozik a Mi a gond velem?, a Hamvazószerda és A sötétség ragyogó sugara. Amikor egyszer megkérdezték a színésztől, hogy nehéznek találja-e magát, a regényírás folyamatát, azt mondta:

"Még kezdő vagyok, hisz eddig csak két regényt publikáltam, de úgy érzem, íróként kötetről-kötetre sokat fejlődök, és remélem, hogy ez így is marad. Határozottan nehéz munka ez, de valószínűleg sokkal nehezebb azoknak az íróknak, akik határidőre dolgoznak a kiadóknak előre leadott ötleteiken. Nekem ez hobbi, engem nem a pénz motivál, én »szerelemből« írok."

Macaulay Culkin

A híres gyerekszínész első könyve Junior címmel jelent meg. A regény részben memoár, amely Junior karakterét, a gyermekkori sztárságot és a fiú apjával való feszült kapcsolatát követi nyomon rengeteg humoros szituációval és párbeszéddel. A színész később úgy nyilatkozott, ez volt a legfélelmetesebb de egyben legizgalmasabb dolog is, amit az életében valaha is csinált. A kötet hamar siker lett, még a fanyalgó kritikusok is elismerő szavakkal méltatták a könyvet.

B.J. Novak

Az amerikai színész-komikus-rendező 2014-ben írta meg első gyermekkönyvét The Book With No Pictures (Képtelen könyv) címmel. A könyvben valóban nincsenek illusztrációk, sőt, nincs szerzői fotó sem - de sokáig még az is vita tárgyát képezte, hogy a Penguin Books logója megjelenhet-e egyáltalán a könyv gerincén. B.J. Novak azóta több regényt is írt, de a Képtelen könyv maradt a világ kedvence - a kötet 55 egymást követő hetet töltött a New York Times bestseller listáján.

Chris Colfer 

A Glee sztárja, Chris Colfer meglehetősen sikeres ifjúsági regényíró, aki The Land of Stories (A mesék földjén) címmel írt egy fantasy-sorozatot (ami hazánkban is kapható). Colfer az egyre bővülő fantasy-sorozatában megjelenő köteteit "modernkori mesének" tartja, története egy ikerpár (Alex és Conner Bailey) kalandjait követi, akik a való világból egy olyan mesékkel teli világba csöppennek, amelyről korábban csak a könyvekben olvashattak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Steve Martin 

Steve Martint vélhetően a legtöbben az olyan filmekben nyújtott szerepeiről ismerik, mint Az örömapa, a Bilko főtörzs és a Jöttem, láttam, beköltöztem, de kevesen tudják, milyen remek zenész, milyen népszerű színdarabokat ír, és hogy mindemellett elismert író is. Martin 2000-ben írta meg a Shopgirl (Az eladólány) című regényét, amelyről még a New York Times is pozitív kritikát írt, a történet pedig 2004-ben filmvászonra került. A történet egy Mirabelle nevű depressziós vermonti nőről szól, aki a Beverly Hills-i Neiman Marcusnál dolgozik, és azt kívánja, bárcsak jobban tudna érvényesülni a képzőművészeti diplomájával és rátalálna az igaz szerelem.

Hilary Duff

Hilary Duff egyike azoknak a hírességeknek, akik a színjátszás mellett bizony írni is tudnak, méghozzá nem is akárhogyan. A színésznő eddig öt könyvet publikált, debütáló paranormális romantikus regénye, az Elixir 2010-ben jelent meg. A könyv igen hamar felkerült a New York Times ifjúsági könyv bestseller listájára. A kötet társszerzője Elise Allen volt, de Duffot ez a kötet indította el az írói pályán.

Hugh Laurie

A The Gun Sellerben (A fegyverárus) minden benne van, amit egy kémthrillertől elvárhat az ember: CIA-ügynökök, merénylet-kísérletek, terroristák és rengeteg akció. Kevesen tudják, hogy a könyvet Hugh Laurie írta, akit a legtöbben dr. House néven, a mogorva, ám briliáns elméjű orvos szerepében, a House című sorozat címszereplőjeként szerettek meg.

Laurie a könyv megjelenése előtt attól tartott, hogy a regénynek azért nem lesz jó a fogadtatása, mert egy "híresség" írta, ezért az első kiadást még álnéven jelentette meg, és csak azután fedte fel a kilétét, hogy a regény befutott.

Gene Hackman

A kétszeres Oscar-díjas Gene Hackman 2009-ben jelentette be, hogy visszavonul a színjátszástól, hogy az idejét ettől kezdve a regényírásnak szentelhesse. A színész ezidáig öt igencsak nagysikerű regényt írt. A történetei thriller-hangvételű, múltban játszódó lebilincselő kalandregények, amelyekről a kritikusok is elismeréssel írnak. Leghíresebb regénye, A Perdido csillag ébredése egy 19. század eleji tengerészről szól, míg szintén nagy népszerűségnek örvendő Justice for None egy 1920-as évekbeli chicagói gyilkosságot dolgoz fel. 

Viggo Mortensen

A művészi különcséggel megáldott színész - akit a nagyközönség a Peter Jackson-féle A Gyűrűk Ura-filmek Aragornjaként ismert meg és zárt örökre a szívébe - egy roppant tehetséges polihisztor. Mortensen három nyelven (angolul, spanyolul, dánul) írt költeményeit gyakran művészeti és fotókiállításaival párhuzamosan publikálja. Leghíresebb multimédiás kötete a 45301 című absztrakt kötet és a Canciones del Invierno (Téli dalok). A színész a Perceval Press kiadó alapítójaként sok (alternatív stílusban író) amatőr szerzőnek segített már abban, hogy a kéziratuk nyomtatásba kerüljön.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)