Hirdetés

Ben Affleck rendezi a következő Batman filmet

|

Most már biztos, hogy Ben Affleck nem csak színészként, de rendezőként is kiveszi a részét a DC univerzum megfilmesítéséből.

Hirdetés

Ben Affleck (vagy inkább Sad Affleck?) a kritikusok szerint is az egyik kiemelkedő pontja volt az egyébként felemásra sikerült Batman v Superman: Dawn of Justice-nak. Nem nagyon lepődünk meg ezek után, hogy a Warner Bros. már is ráfeküdt a Batman témára, ráadásul a színészt ültették a rendezői székbe.

Már korábban is pletykálkodtak arról, hogy Ben Affleck megrendezné a saját Batman filmjét és igazából az ötlet már akkor sem tűnt hihetetlennek, hiszen a színész már korábbi filmjeivel bebizonyította, hogy remekül megállja a helyét a rendezői szerepben. Viszont most a CinemaConon hivatalos megerősítést nyert a hír, mely szerint Affleck lesz a rendezője és főszereplője azon 10 film egyikének, melyeket a stúdió az elmúlt néhány évben szeretne a mozikba juttatni.

Affleck nem árult el semmit a filmről, de az kiderült, hogy azonnal elkezdődnek a munkálatok, amint befejezte mostani filmjét, az alkoholtilalom korában játszódó Live by Nightot.

Ti mit gondoltok? A szuperhős műfajban is jól teljesít majd rendezőként Ben Affleck?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)