Hirdetés

Beszóltak a CGI miatt, ezért a Disney lecserélhette a She-Hulk előzetest

|

Okkal borultak ki a rajongók, de úgy tűnik, a Disney gyorsan javította az olcsó hatást keltő CGI-t.

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt végre megnézhettük az első She-Hulk előzetest, a videó után azonban, akármekkora MCU rajongók is vagyunk, maradt bennünk egy kis rossz érzés. A trailerben látott jelenetek egyikében sem tűnt igazán acélosnak a CGI, aminek okait egy VFX-művész később el is magyarázta.

A sorozatban egyébként Tatiana Maslany alakítja majd Jennifer Walters-t, azaz Amazont (emiatt meglehetősen furcsán is hat a magyar cím), de a Marvel Moziverzumból már jól ismert Mark Ruffalo is visszatér szerepéhez, sőt Tim Roth és Benedict Wong is fel fognak tűnni az évad során.

Hirdetés

Mint említettük, már avatatlan szemnek is feltűnhet, hogy az előzetes CGI-t alkalmazó jelentei miatt úgy tűnhet, mintha spóroltak volna a költségekkel, egyáltalán nem hozza a minőséget, amit korábban megszokhattunk a Marvel filmjeitől és sorozataitól. A jelek szerint a Disney meghallotta a kritikákat, és a Disney+ felületén már elérhetővé is tett egy új előzetest, amiben már jelentősen szebben mutatnak a CGI megoldások.

Ám miután a cserét nem kommunikálta sehol a Disney, azt sem szabad kizárnunk, hogy az égadta világon senki sem nyúlt utólag a felvételekhez, hanem mindössze annyi történt korábban, hogy a YouTube tömörítő algoritmusa végzett slendrián munkát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)