Hirdetés

Black Adam - elvileg megvan Dwayne Johnson filmjének rendezője

|

Több forrás is arról számolt be, hogy komoly előrelépés történt a régóta tervezett mozi kapcsán.

Hirdetés

Nagyon szerettük az áprilisban bemutatott Shazam!-ot, ami egy igazán szórakoztató képregényfilm lett annak ellenére, hogy hiányzott belőle a DC Comics szuperhősének legnagyobb ellenfele, Black Adam, azaz Fekete Adam. Az eredeti tervek szerint Black Adam ebben a moziban is szerepelt volna, már egészen korán leszerződtették Dwayne Johnsont, hogy ő alakítsa a legendás gonoszt, végül azonban úgy határozott a stúdió, hogy egy külön filmet szánnak a karakternek. Azóta elég nagy a csend a Black Adam mozi kapcsán, most viszont egy fontos fejleményről számolt be több forrás is.

Hirdetés

Ha minden igaz, akkor ugyanis a Warner Bros. előrehaladott tárgyalásokat folytat Jaume Collet-Serrával, elvileg ő rendezheti majd a Black Adam filmet. Serra számára nem lesz új élmény együtt dolgozni Dwayne Johnsonnal, hiszen vele készítette el a jövőre a mozikba kerülő Jungle Cruise-t. A Warner egyébként már korábban is szemet vetett Serrára, elvileg eredetileg vele akarták elkészíteni a Suicide Squad 2-t, csak aztán bejött a képbe James Gunn. Most mindenesetre kap egy másik remek lehetőséget arra, hogy bizonyítson. Ha minden jól megy, akkor a forgatások 2020-ban már el is kezdődhetnek. 

Ti várjátok a Black Adam mozit? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)