Hirdetés

Black Adam továbbra is uralja a mozikat

|

Dwayne "The Rock" Johnson filmje már második hete uralja a box office listákat.

Hirdetés

Nagyon sokat kellett várni rá, hogy Dwayne Johnson meg tudja valósítani a szerelemprojektjét és eljátszhassa a DC antihősét, Black Adamet, ez végül Jaume Collet-Serra (Az árva, Ismeretlen férfi) rendezésében jött össze. A filmet október 21-én kezdték vetíteni az Egyesült Államokban, hazánkban pedig már egy nappal előtte jegyet válthattak rá az érdeklődők.

A mi Black Adam kritikánk, a Puliwood véleménye és a külföldi kritikák szerint sem lett túl acélos a végeredmény, viszont a bevételi adatok alapján sok nézőt be tud vonzani Dwayne Johnson, arról a cameóról nem is beszélve, amely azóta egy hivatalos bejelentést is eredményezett

Hirdetés

A 195 millió dollárból készült film jól kezdett a mozikban: az első hétvége után csak az Egyesült Államokban 67 millió dollárt hozott vissza, amit további 73 millióval fejeltek meg a nemzetközi vetítések, így 140 millió dollárral vágott neki a második hetének. A legújabb statisztikák szerint a Black Adam továbbra is jól szerepel a pénztáraknál, nem pártoltak el tőle a nézők, ugyanis péntek és vasárnap között 27,7 millió dollárt szedett össze, ami a szuperhősfilmeknél szokásos 59%-os csökkenést jelenti a nyitóhétvégéhez képest. A produkció így Amerikában már 111 milliónál jár, azon kívül pedig 139 milliót gyűjtött eddig, szóval összesen 250 millió dollárnál tart. 

A GameStar YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem is nagyon volt ellenfele a mozikban: blockbuster most nem került bemutatásra (a következő a Fekete Párduc 2 lesz november 10-től), így maximum a Lionsgate új horrorja (Démoni fény), Julia Roberts és George Clooney romantikus komédiája (Beugró a paradicsomba) és a Paramount hátborzongató filmje (Mosolyogj) szipkázhatott el nézőket tőle, míg az indie mezőnyben leginkább a Bloody Disgusting által forgalmazott Terrifier 2 horror ment nagyot (250 ezer dolláros költségvetésből már 7,63 milliót termelt). 

Ti láttátok már a Black Adamet? Ha igen, hogy tetszett?

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)