Hirdetés

Bosszúállók 4 - végre kiderült, meddig kell várnunk a címre

|

Maga Kevin Feige, a Marvel Studios feje árulta el, mikor számíthatunk a nagy leleplezésre.

Hirdetés

Egyelőre támpont nélkül, csak és kizárólag saját fantáziájukra támaszkodva próbálják a Marvel-rajongók kitalálni a jövőre érkező negyedik Bosszúállók mozi pontos címét. Idáig azt sem tudtuk, meddig kell türelmeseknek lennünk és várakoznunk a hivatalos bejelentésre, de most végre Kevin Feige konkretizálta a dolgot egy picit.

Hirdetés

Korábban arról írtunk, hogy A Hangya és a Darázs stáblistás jelenete után derülhet fény a hosszú ideje titkolt címre, de a jelek szerint ebből semmi sem igaz. 

A Marvel filmes univerzumának mindenható ura a Collidernek mesélt arról, hogy mikor is számíthatunk majd a Bosszúállók 4 alcímének bejelentésére. Feige úgy fogalmazott, hogy ez csak a Marvel Kapitány mozi első előzetese után fog megtörténni, valamikor az év vége felé. Ezek alapján tehát először majd Brie Larson filmjéből nézhetünk majd meg végre pár képsort, és csak azután jöhet az Avengers 4 címének megvillantása. Igazából teljesen logikus ez a döntés, ha már most a legújabb Bosszúállók mozival kezdenének foglalkozni, akkor a Marvel filmes univerzum harmadik fázisának zárására koncentrálja az összes rajongó, és az addig érkező filmek kevesebb figyelmet kapnának. 

Nektek van valami jó tippetek a Bosszúállók 4 címét illetően? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)