Hirdetés

Bosszúállók 4 - már több színész is végzett a jeleneteivel

|

Nemrég ketten is bejelentették, hogy az összes jelenetük fel lett véve, a rajongók pedig már azt találgatják, mi lesz az egyik szuperhős sorsa.

Hirdetés

Tavaly augusztusban vette kezdetét az egyelőre alcím nélküli, negyedik Bosszúállók film forgatása, ami egyben lezárja a Marvel filmes univerzumának harmadik fázisát is. Valószínűleg grandiózus fináléja lesz majd Thanos és a hősök küzdelmének, talán néhány bosszúálló is áldozatul esik.

Hirdetés

A napokban derült ki, hogy a Sólyomszemet játszó Jeremy Renner és a Thor gúnyájába bújt Chris Hemsworth is végeztek a Bosszúállók 4 forgatásán, teljesítették a szerződésükben foglaltakat, és nem garantált, hogy visszatérnek még. A színészek időbeosztása miatt a Marvel gyakran kénytelen külön-külön felvenni az egyes jeleneteket, így nem meglepő, hogy már vannak olyanok, akiknek semmi dolguk a továbbiakban. Azon sem lepődtünk meg, hogy néhányan egyből elkezdtek agyalni, hogy vajon látjuk-e még a hősöket majd a következő fázis során, mert az már régóta egyértelmű mindenki számára, hogy néhány szereplőtől biztosan elbúcsúzunk a nagy háború után.

Chris Hemsworth például már a következő filmjén, a 12 Strong-on dolgozik. Egyelőre még semmit nem tudni arról, kinek ér véget a kaland a harmadik fázis végén, de ha a Marvel nagyot akar robbantani, akkor mindenképp egy régi, már jól ismert szereplőt kellene kiírnia a történetből. Talán pont a villámistent.

Ti mit tippeltek, mi fog történni a Bosszúállók 4 végén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)