Hirdetés

Bosszúállók: Végjáték - ezt fogja tartalmazni a héten a mozikba kerülő bővített változat

|

Nem sok, de a keményvonalas rajongók számára valószínűleg ez is elég lesz ahhoz, hogy ismét jegyet váltsanak.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban a héten, egészen pontosan pénteken (hazánkkal ellentétben ott nem csütörtökön, hanem pénteki napon érkeznek mindig az új premierek) a Marvel Studios újra mozikba küldi a Bosszúállók: Végjátékot, amelyet ezentúl egy bővített verzióban kezdenek vetíteni. Most végre azt is megtudtuk, hogy milyen újdonság kerül ebbe a változatba. 

Hirdetés

Péntektől fogva azon mozikba, ahol vetíteni fogják a bővített Végjátékot, kikerül az alább is látható új plakát, amely a Vasember-féle Végtelen Kesztyűt ábrázolja. Már ebből is egyértelmű, hogy ezzel a vetítéssel a visszatérő rajongókra akar lőni a stúdió. Magát a filmet egészen pontosan három extrával vértezik fel: a Végjáték kapni fog egy teljesen új bevezetőt az egyik rendező, Anthony Russo tolmácsolásában, jön egy "befejezetlen törölt jelenet", illetve belekukkanthatunk majd a jövő héten érkező Pókember: Idegenben című filmbe is - az egyelőre nem tiszta, hogy ez utóbbi egészen pontosan mit is jelent, valószínűleg megnézhetünk majd egy teljes jelenetet az MCU harmadik fázisát lezáró moziból. 

A kérdés pedig természetesen már csak az, hogy ezzel a bővített kiadással a Végjáték megelőzheti-e az Avatart a bevételi örökranglistán. Szerintetek sikerül neki?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)