Hirdetés

Brad Pitt szándékos károkozásért perelte be Angelina Jolie-t

|

Alig ért véget a Heard-Depp per, ismét bíróságra járnak majd az újságírók, mivel Brad Pitt perli éppen volt feleségét, aki egy orosz oligarchának adta el közös birtokuk egy részét.

Hirdetés

A jelek szerint Angelina Jolie és Brad Pitt újabb hosszabb pereskedés elé néznek, miután a válásuk közel három éven át húzódott. A válás után még voltak közös részesedésben lévő birtokaik, amelyeket csak akkor lehetett volna eladni, ha a másik fél is hozzájárul. Úgy tűnik, Jolie ezt az egyezséget egy francia szőlőbirtok esetében nem tartotta be, Pitt pedig nem tétlenkedett, hogy jogi útra terelje a problémát.

A vádirat alapján Jolie a francia szőlőbirtokukban lévő részesedését egy orosz oligarchának adta el, ezzel pedig arra készítette volt férjét, hogy egy mérgező kapcsolatokkal és szándékokkal rendelkező idegennek társuljon.

Hirdetés

Jolie és Pitt 2008-ben szerezték meg a többségi részesedét a francia Chateau Miraval SA vállalatban, amely tulajdonjoghoz egy kúria és egy szőlőbirtok is tartozik. Érdekesség, hogy ezen a birtokon is házasodtak össze 2014-ben. Miután elváltak, megegyeztek, hogy a másik engedélye és beleegyezése nélkül nem fogják eladni a cégben lévő részesedést, azonban a jogi dokumentumok szerint Jolie nem így tett. A színésznő ugyanis Pitt tudta nélkül egyezett meg az orosz Jurij Sheflerrel, aki egy luxemburgi központú szeszesital gyár tulajdonosa.

Brad Pitt ügyvédi csapata kiemeli, hogy a szőlőbirtok a színész irányításával vált ismertté és sikeressé, Jolie célja az eladással pedig egyértelműen az volt, hogy kárt okozzon volt férjének. A beszámolók szerint Sheflerre jellemzőek a gyilkos üzleti taktikák és a kétes szakmai társulások, a vele való társulás veszélyezteti a Pitt által felépített márka hírnevét.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A szóban forgó terület a Correns nevű faluban található Miraval-birtok, amelyben annak idején 25 millió euró értékben vásároltak részesedést, amelynek 60%-át fizette Pitt. A színész ügyvédei hivatalosan esküdtszéki tárgyalást kértek, Jolie képviselői még nem nyilatkoztak az ügyben, viszont állítólag a színésznő tavaly év elején szólt Pittnek az eladásról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)