Hirdetés

Bruce Willis már űrzombikkal hadakozik, itt az első előzetes

|

A Breach trailere nem csak az akcióval, de az egykori John McClane egysorosaival is bőkezűen bánik.

Hirdetés

A mozikedvelő közönség az utóbbi időkben kénytelen új elfoglaltságok után nézni, hiszen ismét bezártak a mozik, ráadásul a forgatások is szünetelnek sok helyen, így filmek terén sem túl bőséges a felhozatal. Akik esetleg nem bírják ki új mozik nélkül azoknak írt nyújthat a Breach, melyben Bruce Willis járatja csúcsra az akciót.

A film története szerint az emberiséget kiirtotta egy gyilkos járvány - próbáljunk meg elvonatkoztatni a helyzet aktualitásától - és a 300 ezer túlélő egy űrbéli bárkán próbál meg eljutni egy másik lakható bolygóra, a fantáziadús elnevezésű Új Földre. A legénység tagjai között azonban egy furcsa idegen fertőzés kezdi felütni a fejét, melyről gyorsan kiderül, hogy földönkívüli eredetű.

Hirdetés

Így tehát a Willis által megformált Clay Young vezetésével a túlélők elkezdik felkutatni a bajtársaikat agyatlan zombikká változtató létformát, eközben pedig az akcióhős elsüt jó pár egysorost - ahogy azt tőle már megszokhattuk:

A filmet az a John Suits rendezi, aki 2016-ban a Pandemic című zombis thrillert is tető alá hozta, emellett a Diehard is Back című autó akkumulátor reklámon dolgozott már együtt Bruce Willissel is. 

Ha minden a tervek szerint halad, akkor a Breach még idén megjelenik, azonban a limitált mozi nyitvatartás miatt azonnal megvásárolható és kölcsönözhető lesz online is a premier napjától, azaz december 18-tól. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)