Hirdetés

A V for Vendetta képregény egyik alkotója is ott lesz a Budapest Comic Conon

|

David Lloyd olyan legendás Vertigo képregényeket rajzolt, mint az Alan Moore-féle V for Vendetta, vagy épp a Hellblazer.

Hirdetés

A magyarul is megjelent V mint vérbosszú (V for Vendetta) kétségtelenül a modern képregénytörénelem egyik legfontosabb alkotása. A történetet 1982-ben kezdte el szállítani fekete-fehér sorozat formájában a Warrior nevezetű brit antológiába, de később átvándorolt a cím a DC Comicshoz, ahol tízrészes minisorozatként jelent meg, majd a gyűjteményes kiadást már a DC kifejezetten felnőtteket célzó brandje, a Vertigo gondozta. Film is készült belőle 2005-ben Hugo Weaving és Natalie Portman főszereplésével. A képregényt a szakma egyik legnagyobb neve, Alan Moore írta, a rajzokért pedig David Lloyd felelt. Utóbbival pedig hamarosan ti is találkozhattok. 

Hirdetés

A Budapest Comic Con hivatalos Facebook oldalán ugyanis nemrég bejelentették, hogy David Lloyd is ott lesz az augusztusi rendezvényen. Lloyd 1950-ben született Londonban. Kezdetben a Marvel UK-nek, az amerikai képregényóriás brit ágának dolgozott, ő alkotta meg például a Night Raven nevű karaktert (nyugi, nem ciki, ha nem hallottatok róla, nem a Marvel legismertebb hőseinek egyike). A fentebb említett Warriorban Alan Moore-ral együtt készítették a V for Vendettát, majd a DC Comics felé vezetett az útja. Nem csak Moore képregényét fejezte be itt, hanem később többek között a Wasteland és a Hellblazer sorozatokat is illusztrálta - utóbbinál egy másik képregényes legendával, Grant Morrisonnal dolgozott együtt. 

Ha tehát nektek is egy vaskos V mint vérbosszú kötet a polcotok egyik éke, akkor érdemes lehet magatokkal vinni a Budapest Comic Conra, elvégre Lloyd aláírásától még becsesebb kinccsé válik ez a remek képregény. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)