Hirdetés

Már Chris Hemsworth is unta Thort

|

A Thor: Ragnarok a Marvel egyik legnagyobb kísérlete arra, hogy újraálmodják egy közkedvelt karakterüket. A skandináv istent játszó színész szerint erre komoly szükség volt.

Hirdetés

A Thor: Ragnarok felrázza majd Asgard minden lakójának életét, maga Thor sem kivétel. Chris Hemsworth elmondta Jimmy Kimmel műsorában legújabb filmje kapcsán, hogy volt egy megbeszélésük a rendezővel, Taika Waititivel, ahol sikerült megegyezniük abban, hogy a népszerű Marvel karakter filmes verzióját át kell alakítani, meg kell újítani.

Hirdetés

"Minden nap arról szólt, hogy felfedezzük az ismeretlent és kipróbálunk valami újat. Már a rendező és én is untuk nagyon Thor korábbi karakterét, és úgy gondoltuk, hogy itt az ideje valami másnak."

Az új hajstílus is a része ennek a megújulásnak. Hemsworth egyszerűen unta már, hogy 2 órát a parókával kell játszadozni. A történetnek is része lesz Thor átalakítása, így minden adott volt ahhoz, hogy ezt a felesleges macerát is levessék a karakterről, az előzeteseket látva pedig az átalakulás az egész szériának jót tett.

Kíváncsian várjuk, milyen lesz majd a Ragnarok, mert eddig minden benyomás pozitív, és a megújult Thorral sincs bajunk. Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)