Hirdetés

Nem hittük volna, hogy ennyi DC film készül jelenleg

|

Egy összeállításban megvillantotta a Warner Bros., milyen, korábban megerősített és eddig be nem jelentett filmeken dolgoznak a DC képregényei alapján. Durva a felhozatal.

Hirdetés

Akik rendületlenül szurkolnak, hogy a DC filmes univerzuma ismét szárnyaljon, azokak igazi örömünnep volt a Warner Bros. előadása az idei Comic-Conon, hiszen Az Igazság Ligája új előzetese mellett is bőven történtek említésre méltó dolgok.

Hirdetés

Például a nem éppen simán alakuló The Batman főszereplője, Ben Affleck ismét megnyugtatott mindenkit, hogy még mindig ő alakítja a Denevérembert és rendkívül lelkes, hogy lehetősége van erre. Az is kiderült, hogy készül a Wonder Woman 2 is. De ennél is sokkal érdekesebb volt a DC-ről szóló részt felvezető videó, amiben egymás után villantották fel, milyen filmek készülnek a stúdiónál.

Ezek között ott volt a már korábban bejelentett Aquaman, illetve a nyílt titokként kezelt önálló Flash film, amit a képregényben használt Flashpoint címmel villantottak meg, így lehet, hogy a mozikban is ezen a néven láthatjuk majd.

Ezek mellett megerősítették a Suicide Squad 2-t és az egy ideje pletykák tárgyát képező Shazamot is. Kiderült továbbá, érkezik a Green Lantern Corps és a Justice League Dark is, sőt, a női szuperhősökkel domborító filmes felhozatala tovább bővül Batgirl mozijával. 

Ez tehát kilenc DC film, amibe Az Igazság Ligája nincs is beleszámolva. Ti melyiket várjátok a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)