Hirdetés

Venom - a Comic-Conon is pörög a szimbióta láz

|

A San Diego Comic-Con közönsége egy újabb exkluzív bepillantást nyerhetett Tom Hardy önálló Venom filmjébe, Hardy pedig örömmel vállalna egy összecsapást Pókemberrel.

Hirdetés

Jelenleg is zajlik a 2018-as San Diego Comic-Con, ahol minden évben izgalmas trailereket és jeleneteket mutatnak be a nagyobb stúdiók a készülő filmjeikből. A Sony ezúttal a Tom Hardy főszereplésével készülő Venom adaptációból mutatott jeleneteket, melyekben egy-két meglepetés is helyet kapott.

Hirdetés

A jelenlévők elbeszélései alapján a felvételeken az látható, hogy Eddie Brock próbálja féken tartani a szimbiótát, de nyilvánvalóan nehezen bírja egyensúlyban tartani a saját személyiségét és az idegen életformától érkező impulzusokat, viszont egy későbbi jelenetben már világos, hogy a két fél megfér egymás mellett és szinkronban jelentik ki:

"Mi vagyunk Venom."

Ez persze a korábbi trailerből már ismerős lehet, viszont a felvételeken feltűnik Riot is, aki a képregényekben Venom egyik fő ellenfele, egy szimbióta, aki képes a gazdatestek között ugrálni.

Tom Hardy azt is elárulta, hogy szerinte van esély arra, hogy a Pókemberrel is szembenézzen és ő egészen biztosan el is vállalná. Ezzel együtt a klasszikus pókszimbólum lemaradt a szimbióta jelmezéről, nincs egyértelmű kötődés a Pókember univerzummal. Meglátjuk, mi lesz ezzel a jövőben.

A Venom itthon október 4-én mutatkozik be. Ti mennyire várjátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)