Hirdetés

Daisy Ridley lesz majd Póknő? A színésznő gyorsan tisztázta a helyzetet

|

Olivia Wilde Póknő filmje kapcsán merült fel nemrég Daisy Ridley neve, de azért még ne örüljetek/bánkódjatok.

Hirdetés

Azt már tudjuk egy ideje, hogy Olivia Wilde Pókember-univerzumos filmet rendez a Sonynak, és elég valószínű, hogy ez egy Spider-Woman, azaz Póknő mozi lesz - azt is sejteni lehet, hogy a Sony saját világa és az MCU teljesen összemosódik, szóval gondolhatunk akár már most is a Póknő saját kalandjára úgy, mint egy következő MCU-s filmre. 

Egyes pletykák és feltételezések szerint pedig már meg is van a főszereplő, aki nem más, mint az új Star Wars trilógiában Rey-t alakító Daisy Ridley. Nos, nem eszik annyira forrón a pókkását, Ridley gyorsan tisztázta a helyzetet. 

Hirdetés

A színésznő szerint azzal, hogy egy felé irányuló kérdésre válaszul kifejtette, remekül hangzanak az őt is érintő Póknő mozis pletykák, és szívesen lecsapna a szerepre, kvázi el is árulta, hogy már leszerződtették a filmre. Ridley most hangsúlyozta, egyáltalán nem ez a helyet, nem kapott még ilyen ajánlatot, viszont megismételte, hogy szívesen az MCU részévé válna, boldogan eljátszaná Póknő karakterét. 

Ti örülnétek, ha tényleg Daisy Ridley lenne majd a Póknő mozi címszereplője?  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)