Hirdetés

Daniel Craig sztárok között keresi a gyilkost a Tőrbe ejtve - Az üveghagyma előzetesében

|

Rian Johnson krimijében ismét megmutathatja James Bond egykori megformálója, hogy nincs olyan szövevényes bűnügy, amit ne tudna felderíteni.

Hirdetés

Hiba lenne Rian Johnson munkásságát kizárólag a Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik alapján megítélni, ugyanis a rajongók körében finoman szólva sem túl népszerű Star Wars kaland mellett jó néhány további, sokkal kevésbé megosztó produkciót rendezett már, köztük a 2019-es Tőrbe ejtve (Knives Out) című krimit Daniel Craiggel a főszerepben. Az Arthur Conan Doyle-i és Agatha Christie-i hagyományokból táplálkozó 'whodunit' meglepően frissnek hatott, csavaros történetének filmvászonra viteléhez pedig neves színészekből válogatott sztárgárda asszisztált.

És miután a 40 milliós büdzsére behozott 311 milliót, ráadásul kivételesen a kritikusok ítélete találkozott a nézők ízlésével, egyértelművé vált, hogy Benoit Blanc pályafutása nem állhat mindössze egyetlen, sikeresen felderített gyilkossági ügyből. A Netflix meglátta a lehetőséget a szárnyait bontakozó franchise-ban, és letett az asztalra 469 millió dollárt két további, a saját lábán megálló folytatásért azzal a feltétellel, hogy mindkettőt Johnson írja és rendezi, Craig pedig ismét eljátssza a megtéveszthetetlen nyomozót.

Hirdetés

Az üveghagyma címet viselő második részben Blanc már kezdettől fogva része a történetnek, ugyanis ő is azon illusztris vendégek közé tartozik, akik részt vesznek a Miles Bron (Edward Norton) techmogul szervezte különleges bulin. A házigazda és a meghívottak egy rejtélyes gyilkosság kibogozására fordítanák a hétvégét, ám ami kezdetben játéknak indul, véres valósággá válik, amikor valakit tényleg megölnek. Így hát Blanc-ra vár a feladat, hogy kiderítse, ki követte el, és mi vette rá az illetőt erre a szörnyű tettre.

A tőrbe ejtve - Az üveghagyma december 23-án érkezik meg a Netflixre, előtte egy hónappal azonban az Egyesült Államokban bemutatják a mozikban is. Craig és Norton mellett pedig olyan ismerős neveket találunk a stáblistán, mint Janelle Monáe, Kathryn Hahn, Leslie Odom Jr., Jessica Henwick, Madelyn Cline, Kate Hudson, Dave Bautista, Ethan Hawke, Dallas Roberts, Jackie Hoffman, Joseph Gordon-Levitt, Natasha Lyonne, Hugh Grant, Yo-Yo Ma, valamint a néhai Stephen Sondheim az ugyancsak nemrég elhunyt Angela Lansbury.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)