Hirdetés

Daniel Radcliffe is megszólalt Harry Potter esetleges visszatérése kapcsán

|

Sokan szívesen látnák a színészt a Harry Potter és az elátkozott gyermek egy esetleges feldolgozásában, de mit gondol erről a színész?

Hirdetés

Az év elején egy emlékezetes különkiadásban láthattuk a Harry Potter filmek szereplőit ismét a kultikus filmsorozat díszletei között, erről pedig többeknek eszébe jutott, hogy van még egy történet, amiben szerepel többek között Harry, Ron, Hermione, és Draco, és amit még nem filmesítettek meg.

Az eredetileg színházi darabként megvalósított Harry Potter és az elátkozott gyermek azért is izgatja sok rajongó fantáziáját, mert a filmsorozatot rendezőként útjára indító Christopher Colombus tavaly nyilvánosan is beszélt róla, hogy ha zöld utat kapna egy filmváltozat, szívesen visszatérne a varázsvilághoz a direktori székben. De egy fontos stábtag egyelőre nem igazán nyitott az újrázásra.

Hirdetés

Nemrég Daniel Radcliffe-et kérdezte meg a New Yourk Times, hogy felöltené-e megint az ikonikus villámalakú sebhelyet és szemüveget, hogy a Harry Potter címszereplőjeként segítsen a színházi darab filmváltozatának elkészítésében. A harminckétéves színészt viszont elmondása szerint "jelenleg nem igazán érdekli" az adaptáció, válaszát kifejtve pedig elsősorban azt emelte ki, hogy még nem telt el elég idő azóta, hogy utoljára játszotta el a mágus szerepét.

"Úgy érzem, most kezdek eljutni arra a pontra, ahol viszonylag jól sikerült magam mögött hagyni Pottert és kifejezetten elégedett vagyok azzal, ahová eljutottam, szóval ha most térnék vissza, az egy hatalmas változás lenne az életemben."

- mondta Radcliffe.

A Harry Potter filmsorozatban szintén feltűnő Robert Pattinson nemrég bizonyította, hogy egy hatalmas franchise után is fel lehet építeni egy komoly színészi karriert, és miután számos kisebb filmben nyújtott elismerésre méltó szakmai teljesítményt, a Batmanben szintén egy rendkívül népszerű IP feldolgozásában vállat főszerepet. Hozzá hasonlóan Radcliffe alakításairól is sokan elismerően nyilatkoztak a különböző filmekben, sorozatokban és színházi darabokban, amik között volt néhány kifejezetten fura szerep is. A Harry Potterhez hasonlítható blockbusterben viszont nem láthattuk még, de lehet, hogy ez is csak idő kérdése.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

De lehet, hogy erre tényleg csak a Harry Potter és az elátkozott gyermekben kerül majd sor, ami kapcsán a színész nem zárta ki, hogy egyszer majd elkészülhet, a némileg klisés "soha ne mondd, hogy soha" kitételt bedobva. Radcliffe kiemelte viszont, hogy míg Mark Hamill és Harrison Ford, akik visszatértek ikonikus szerepeikhez a Star Wars új trilógiájában, nagyjából három évtized kihagyás után tették ezt meg, az ő esetében "még csak tíz év telt el."

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)