Hirdetés

Daniel Radcliffe szerint is kínos volt a színészi játéka az első Harry Potter-filmekben

|

Még most is kellemetlen érzéssel tölti el saját alakítása, ha visszanézi a Harry Potter széria korai filmjeit.

Hirdetés

Noha a 2001-ben bemutatott Harry Potter és a Bölcsek köve forgatását hosszas színészválogatás előzte meg, és a casting folyamán számos jelöltet hallgattak meg egy-egy szerepre, nem mindegyik kiválasztott tűnt - legalábbis kezdetben - nyerő ötletnek. Az akkor 11 éves Daniel Rardcliffe például épp úgy nézett ki, ahogy az olvasók közül sokan elképzelték J. K. Rowling regényfolyamának főszereplőjét, a színészi kvalitásai hagytak némi kívánnivalót maguk után.

Radcliffe mentségére szóljon, hogy tapasztaltabb pályatársaitól sokat tanulva részről részre egyre jobban belejött a színészkedésbe, és még ha nem is feltétlenül halmozták volna el díjakkal alakításáért, nem lógott ki úgy a többiek közül, mint a korai filmekben.

Hirdetés

Az pedig különösen dicséretes, hogy nem áll távol tőle az önkritika, az Empire magazinnak adott interjúja közben kitért arra is, hogy utólag milyen kellemetlen számára visszanézni csetlés-botlását az első Harry Potter-filmekben.

"Nehéz elválasztanom kapcsolatomat Harryvel a filmekhez fűződő kapcsolatomtól. Ez határozta meg, hogy mivel akarok foglalkozni életem hátralevő részében. Ritka nagy szerencse, ha az ember ilyen fiatalon rájön erre."

"Néhány alakításom láttán kifejezetten kellemetlenül érzem magam, épp olyan érzés, mint amikor a tinikorára gondol vissza az ember."

Az Empire szóban forgó száma azért is különleges, mert a Harry Potter és a Bölcsek köve, valamint az A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége 20. évfordulója alapján Radcliffet és a Zsákos Frodót alakító Elijah Woodot is meginterjúvolták.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)