Hirdetés

Dave Bautista összetörte a DC-rajongók álmait

|

James Gunn új DC univerzumában sokan számítottak Bautista felbukkanására is, ők most csalódottak lesznek.

Hirdetés

Dave Bautista még 2021-ben mondta azt egy interjúban, hogy szívesen eljátszaná Bane-t, ha felajánlanák neki bármelyik Batman-gonosz szerepét a DC filmes univerzumában. Abban az univerzumban, amit immár James Gunn irányít. Gunn pedig nem titkolta, hogy nagyon szívesen átcsábítani a DC-hez A galaxis őrzői-filmek színészeit, így például magát Bautistát is.

A világhírű pankrátorból lett színész azonban most az Insidernek elmondta, ez bizony valójában sohasem fog megtörténni. Indoklása pedig teljesen érthető.

Hirdetés

Bautista elárulta, hogy találkozott Gunn-nal, és tényleg beszélgettek a dologról, de úgy érzi, mivel teljesen rebootolni fogják az egész DC moziverzumot, nála jóval fiatalabb színészekre van szüksége (anno ugye Henry Cavillt is azért eresztették szélnek, mert Gunn szerint már túl öreg Superman szerepéhez). Bautista szerint jelenleg kb. másfél évtizedet előre kell terveznie Gunnéknak, vele pedig már nem lehet úgy számolni, hogy abbna 15 esztendős tervek vannak.

Kitért arra is, hogy egyáltalán nem szeretné, ha Draxként emlékeznének rá. Drámaibb, komolyabb szerepekre vágyik. Legközelebb egyébként M. Night Shyamalan Kopogás a kunyhóban című mozijában láthatjuk majd őt.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)