Hirdetés

Kevésbé lesz komor ezután a DC filmes univerzuma

|

A DC Entertainment vezérigazgatója adott interjút nemrég az általuk kezelt DC-feldolgozások jövőjéről, és elárulta, változtatnak az eddig gyakran bírált komor atmoszférán.

Hirdetés

Bár a DC és a Warner keményen próbálkozik, hogy megszerettesse velünk a lassan beinduló mozis univerzumot, eddig vegyes fogadtatást kaptak a filmjeik. Az egyik leggyakoribb panasz az volt, hogy túlságosan sötét hangulatot árasztanak, de a DC Entertainment vezérigazgatója, Geoff Johns szerint ez megváltozik a jövőben. Úgy tűnik, bejött a Suicide Squaddal kipróbált új irány.

"A múltban - úgy gondolom hibásan - a stúdióval azt hangsúlyoztuk, a DC filmek komor és sötét hangulatúak és ettől lesznek egyediek. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna. Valójában egy reményteli, optimista életszemléletet közvetít ez az univerzum. Még Batmanben is van egy kevés ebből" - mondta egy interjúban nemrég Johns. A vezérigazgató elmondása szerint annak ellenére, hogy a bővített változat sok rajongó véleményét megváltoztatta Zack Snyder Batman v Supermanjéről, a rendező egy-két döntését semmissé teszik a következő filmekben.

Így például Az igazság ligájában Batman sokkal kevésbé lesz erőszakos, ahogy történet tempóját is igyekeznek feszesebbé tenni, nem lesz például sok álomjelenet. Tudjátok, hogy ne legyen szükség egy két és fél órás film esetében is egy bővített változatra. Azt viszont szerették volna tisztázni a Warnernél, hogy nem szeretnének a Marvel szintjéig elmenni a poénkodással, ami néha még néha Kevin Feige csapatának sem megy zökkenőmentesen. Illetve kérdéses, hogy a nem éppen hibátlan Suicide Squad után a kritikusokat is meg tudják-e győzni egy könnyedebb DC-film létjogosultságáról. Mindenesetre lehetőségük lesz bőven, ugyanis Az igazság ligája mellett jó néhány karakter kap saját filmet is az elkövetkezendő években.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)