Hirdetés

A Deadpool könnyedebb hangvétele az összes X-Men filmre hatással lehet

|

A Deadpool forgatókönyvírói az első filmben azzal tűntek ki, hogy felrúgták a korábbi X-Men filmek szabályait, a második résszel viszont már a többiek számára állítanának követendő példát.

Hirdetés

A tavalyi év egyik kiemelkedő filmes sikere volt a Deadpool a mozik pénztárai mellett a kalózoknál is, az elismerések pedig további szabadságot garantáltak a folytatás készítőinek. De a forgatókönyvírók szerint szerint ezzel talán végre megtalálták a formulát, ami az X-Men filmek sajátos új hangvételét is segíthet megalapozni.

A Deadpool és a második rész két forgatókönyvírója, Rhett Reese és Paul Wernick nyilatkozott erről nemrég a Hollywood Reporternek, ami kifejezetten érdekes irányba viheti a Fox képregény-mozis vállalkozását.

"Deadpoolban az a jó, hogy a saját univerzumában létezik. Része a nagyobb X-Men világnak is, de bizonyos tekintetben kilóg belőle. Kölcsönhatásba lép azzal a világgal, de a jelenben van. (...) szerencsére nem kell ugyanazokat a szabályokat követnünk"

- kezdte Wernick.

A másik dolog, amiben eltértek az utóbbi idők képregény-feldolgozásaiban látott trendektől, az az összefüggő univerzum kialakításának a kényszere.

"Úgy gondolom, ezekbe a filmekbe túl sok dolgot akarnak belepréselni, hogy előkészítsék a jövőbeli filmeket és ez szinte kötelezőnek és terhesnek érződik, mert négy vagy öt sztoriszálat kell szövögetned, amik nem is az aktuális filmet szolgálják, hanem a jövőbeli film logikáját és a nézői várakozást alapozzák meg"

- fejtette ki a másik író, aki aztán azt is elmagyarázta, hogyan alakulhatna ki ebből az X-Men univerzum sajátos hangvétele.

"A különböző univerzumok egészen más hangulatúak, a Marvel filmes világának egy sajátos, zseniális hangvétele van, amit a Vasemberben alakítottak ki és azóta más filmekben is tovább élt. A DC-nek is megvan a saját hangulata, ami sötét és komor. Az X-Mennek is szüksége van egy saját irányvonalra, ami valahol a kettő között van."

"Nem túl vicceskedő, nem túl könnyed, de nem olyan sötét, mint a DC cuccai. És úgy gondolom, ezt az új hangvételt találtuk meg [a Deadpoolban] és még nem láttam a Logant, úgyhogy nem tudom, hogy abban is megvan-e ez, de reméljük, hogy a mi univerzumunkat nem annyira a karakterek és az idővonalak határoznak meg, hanem ez a hangvétel. Azt reméljük, hogy a Deadpool 2, az X-Force és a jövőbeli filmek mind ebben az új, egységes, hülyéskedős hangvételben készülnek majd. Egy önironikusabb hangvételben. Egy szurkálódós, R-besorolású hangvételben"

- zárta Rheese.

Mit gondoltok, a Fox megpróbálhatja a Deadpool sikerét meglovagolva újraértelmezni az X-Men filmeket?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)