Hirdetés

Jön az élőszereplős Bambi, újraélhetjük gyerekkorunk nagy traumáját

|

Klasszikus rajzfilmjei közül az egyik legnépszerűbbet veszi elő a Disney, hogy alsó hangon egymilliárd dollárt keressen vele.

Hirdetés

Pillanatnyilag négy, éves szinten dollármilliárdokat hozó pillérre támaszkodik a The Walt Disney Company mozis részlege. Teljesen mindegy, hogy mi a véleményünk a patikamérlegen kimért, marketingesek által összerakott szuperhősös produkciókról, a Marvellel kiváló vásárt csinált a cég, egyre terebélyesebbé váló filmes univerzumával pedig alig hagyja lélegzethez jutni a konkurenciát. A Star Wars esetében már nem működött olyan hatékonyan a futószalag-módszer, de a brand továbbra is erős. Aztán ott vannak még a Pixarral (vagy önállóan) készített animációs filmek is, amelyek rendre a gyártási és marketingköltségek többszörösét hozzák vissza.

Hirdetés

A negyedik pillért a stúdió egykori animációs klasszikusaiból készült élőszereplős, vagy annak mondott (valójában CGI-jal megvalósított) remake-ek jelentik. Abból kiindulva, hogy az Alice Csodaországban, A szépség és a szörnyeteg, az Aladdin, valamint Az oroszlánkirály is átlépte a bűvös egymilliárd dolláros bevételi határt, A dzsungel könyve pedig egészen közel került hozzá a maga 966 milliójával, belátható időn belül garantáltan nem változtat stratégiáján a Disney. Ráadásul még mindig rengeteg kortalan kedvenchez nyúlhat vissza, az idén bemutatandó Mulántól kezdve A kis hableányon és Pinokkión át egészen Bambiig.

A The Hollywood Reporter szállította a hírt, hogy az 1942-es rajzfilmből is élőszereplős remake készül. A stúdió Geneva Robertson-Dworetet (Marvel Kapitány, Tomb Raider) és Lindsey Beert (Sierra Burgess egy lúzer, Chaos Walking) kérte fel a forgatókönyv megírására. A projektben részt vesz Chris és Paul Weitz, valamint Andrew Milano közös produkciós cége, a Depth of Field is. Bennfentesek szerint a remake annyira lesz élőszereplős, amennyire A dzsungel könyve és Az oroszlánkirály volt, azaz CGI-jal keltik majd életre az állatokat, továbbá nem tervezik sem kibővíteni, sem átalakítani a történetet. Magyarán kizárhatjuk, hogy Bambi visszalőjön.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)