Hirdetés

Lehet, hogy Star Wars filmeknél behúzták a féket, de a sorozatokra ráfekszik a Disney

|

Úgy néz ki, bőven lesz mit néznünk a következő Skywalker Saga befejezése után, és a következő széria érkezése között is.

Hirdetés

Hosszú évekig mentek a pletykák a készülő Star Wars élőszereplős sorozat körül, most pedig már csak napokra vagyunk attól, hogy az első ilyen projekt végre debütálhasson. Jövő héten a Disney+ szolgáltatással együtt a Mandalorian széria is megjelenik. És itt korántsem áll meg a történet, láthatóan most nagyon komolyan veszi a Disney a streaming jövőjébe fektetett milliárdokat, és nyilvánvalóan a Star Wars franchise-tól is várja a megtérülést.

Hirdetés

Ennek fényében készül egy Obi-Wan Kenobi központú sorozat is, és ha minden jól megy, akkor még több projektre számíthatunk majd a jövőben. Bob Iger, a Disney elnöke maga jelentette be, hogy még több szériát terveznek, persze ezek egyelőre még csak tervek szintjén léteznek. Ez azt jelenti, hogy ugyan a Star Wars filmek gyártása most picit pihenni fog, a hardcore rajongók nem fognak éhen maradni.

A filmek terén egyelőre csak az biztos, hogy a Trónok harcának párosa, David Benioff és D.B. Weiss bedobták a törülközőt, és hogy Rian Johnson elméletileg még mindig dolgozik egy új trilógián. Hogy aztán ebből mi lesz, az majd elválik, addig is remélhetőleg rákattanunk a Mandalorianra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)