Hirdetés

Streaming szolgáltatására menekítheti filmjeit a Disney

|

A Disney elnökének szavai alapján nem az Artemis Fowl az egyetlen tartalom, amivel erősíteni fogják a Disney+-t.

Hirdetés

A koronavírus-járvány miatti mozibezárások arra kényszerítették a stúdiókat, hogy újratervezzék a bemutatókkal teli naptárjukat, és ezt többek között a Disney is megtette az elmúlt napokban. Átvariálták például a Marvel filmek következő fázisát, új premierdátumot kapott a Mulan, és elcsúsztatták az Indiana Jones 5-öt, valamint a Ryan Reynolds főszereplésével készülő, videojátékos témájú Free Guyt. Volt azonban olyan projekt is, amely nem úszta meg egy kis késéssel, hanem a mozik helyett egyenesen a streamingre kerül: ez volt az Artemis Fowl.

Hirdetés

Az Artemis Fowl sorsa pedig felvetette azt a kérdést, hogy vajon más projektek is a Disney+-on köthetnek-e ki a nagyvászon helyett. A Disney elnöke, Bob Iger a Barron's-nak beszélt kicsit erről. Szerinte további filmek is jöhetnek egyenesen a Disney+-ra, de a legtöbb esetben csupán a megfelelő alkalomra várnak a premierrel, néhányat pedig már be is jelentettek egy-egy későbbi időpontra.

Egyelőre a Pixar következő animációs filmje, a Lelki ismeretek, az Új mutánsok és a Nő az ablakban nem rendelkeznek semmilyen új dátummal, szóval talán ezeknél rezeg leginkább a léc, de mivel nálunk még nem elérhető hivatalosan a Disney+, ezért bármelyik is kerüljön fel, mi egyelőre kimaradunk belőle. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)