Hirdetés

Doktor Strange 2 - már idén elindulhat a forgatás

|

Lehet, hogy hamarabb láthatjuk a legfőbb varázsló új kalandját, mintsem azt sejtettük volna

Hirdetés

Az eddig sem volt kétséges, hogy nem a 2016-os Doktor Strange lesz az egyetlen olyan önálló film, amelyben Benedict Cumberbatch magára ölti a levitáció köpenyét és Agamoto szemét, de Kevin Feige korábbi nyilatkozatai alapján még nem a közeljövőben vártuk a folytatást. Nos, most úgy tűnik, hogy felgyorsultak a dolgok a Doktor Strange 2 körül. 

Hirdetés

Ennek a legvalószínűbb oka az lehet, hogy a 2020-ra tervezett A galaxis őrzői 3 elveszítette rendezőjét, így jó eséllyel csúsztatni kell majd a filmet, és így a Pókember: Idegenben után kiüresedett egy premierhely. Ezt a lukat pedig a stúdiónak ki kell tölteni valamivel. Benedict Wong, aki a Doktor Strange-ben és a Végtelen háborúban is szereplő Wongot alakította (igen, a karakter neve és a színész vezetékneve megegyezik) nemrég a Fan Expo Vancouver elnevezésű rendezvényen érdekes kijelentést tett. Itt ugyanis azt mondta egy panelbeszélgetés során, hogy reményei szerint még idén újra bele fog bújni Wong szerepébe, azaz hamarosan elstartolhatnak a folytatás munkálatai. Ha pedig még 2018-ban elkezdődik a Doktor Strange 2 forgatása, akkor jó eséllyel jövőre már a mozikban láthatjuk Wongot és a legfőbb varázslót. 

Hivatalos megerősítést persze egyelőre még nem kaptunk, és elég valószínű, hogy még jó darabig nem is fogunk. A Marvel ugyanis próbál úgy tenni, mintha nem lenne teljesen egyértelmű, melyik karakterek fognak biztosan visszatérni az élők közé, és kiknél adott, hogy a Bosszúállók 4-et is megússzák ép bőrrel. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)