Hirdetés

Elhunyt a Rocksuli című film egyik színésze

|

Jack Black legismertebb filmjében nem ő volt az egyetlen, aki igazán emlékezetes alakítást nyújtott, most a film egyik legszórakoztatóbb figurájától kellett idejekorán búcsút vennünk.

Hirdetés

Jack Black egyik legismertebb filmje, a Rocksuli (School of Rock) sokak számára a kétezres évek egyik legemlékezetesebb alkotása és nem csak azért, mert ütős rock és heavy metál klasszikusok szólaltak fel benne, hanem azért is, mert emellett nagyon fontos üzenetet hordozott önmagunk elfogadásáról és az újdonságokra való nyitottságról.

Ugyan a legtöbben úgy emlékszünk a Rocksulira, mint egy Jack Black filmre, nem csak rajta múlott a siker, viszont most sajnos az egyik legemlékezetesebb figurájától kell búcsút vennünk.

Hirdetés

A BBC közleményéből derül ki, hogy Kevin Clark 32 évesen életét vesztette, miután kerékpározás közben autóbalesetet szenvedett. A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy ki ült a volán mögött de elmondásuk szerint már nyomoznak az ügyben.

Kevin Clark a filmben a Rocksuli dobosát, a lázadó és akaratos Freddy Jones-t alakította, aki kezdeti kedvetlensége ellenére a történet végére a zenekar egyik leglelkesebb tagja lett. Habár Clark ezután nem szerepelt többet filmekben, kitartott a zenélés mellett és a mai napig dobot különféle zenekarokban, természetesen akkor is, amikor a legendás gyerekbanda később újra találkozott:

A színészről maga Jack Black is megemlékezett a közösségi médiában:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)