Hirdetés

Elhunyt Riki Church, a Junkies basszusgitárosa

|

A banda ikonikus tagja 26 éven keresztül zenélt a csapattal.

Hirdetés

A Junkies két és fél évvel ezelőtt jelentette be, hogy 26 évnyi közös munka után Riki Church nélkül folytatják karrierjüket. Addig a pontig a csapat ikonikus tagja kitartóan zenélt a gyakran változó bandával, Barbaró Attila mellett ő volt az, aki minden lemezen tépte a húrokat.

A Junkies ma a hivatalos Facebook-oldalukon jelentette, hogy Riki Church 53 éves korában elhunyt. A halál okát nem közölték, csak annyit tettek hozzá, az elmúlt napokban még tudtak beszélni vele, együtt reménykedtek, hogy végül jóra fordul minden, de sajnos nem így történt.

Hirdetés

A banda búcsúposztját itt olvashatjátok:

A zenekar rengeteg tagcserén ment keresztül: Csordás Tibor énekest '94-ben Szekeres András, a sokadik dobost, Schvéger Zoltánt pedig Keresztes Viktor követte 2010-ben. Rikit Gravel Shores (Czakó Dániel) váltotta 2020-ban. Mostanra már csak Barbaró Attila maradt a Junkies alapítótagjai közül.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)