Hirdetés

Elkezdődött a Dungeons & Dragons film forgatása

|

A premierre még sokat kell várni, de a jelek szerint legalább sínen van a projekt.

Hirdetés

Rég kiderült már, hogy készül egy vadonatúj Dungeons & Dragons film, amiben mások mellett Chris Pine és Michelle Rodriguez is szerepet kapott, de korábban már azt is megtudhattuk, hogy a kaland főgonoszát nem más, mint Hugh Grant alakítja.

A rendezői széket az a Jonathan Goldstein foglalhatta el, aki többek között a Pókember: Hazatérés írójaként is dolgozott már, de egyelőre még nem tudni, miről fog szólni ez a fantasy kaland. Társrendezőként pedig John Francis Daley is a projekten dolgozhat.

Hirdetés

Ám azért időközben jött egy jó hír is, mivel maga Goldstein jelentette be a Twitteren, hogy megkezdődött a film forgatása. A képpel megtoldott bejegyzésben mindössze ennyit közölt a rendező:

"A kampány elkezdődik. #DnD"

A film történetét illetően tehát ezúttal sem lettünk okosabbak, de az mindenképp biztató jel, hogy megkezdődtek a forgatási munkálatok. Annak viszont már kevésbé örülhetnek a rajongók, hogy a jelenlegi tervek szerint csak 2023. március 3-án debütál a Dungeons & Dragons film a mozikban, tehát a premierre bizony még elég sokat kell várnunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)