Hirdetés

Patrick Stewart kifejtette, miért volt hatalmas élmény eljátszani a kaki emojit

|

Mondhatnánk, hogy szar szerep, de Patrick Stewart végtelenül hálás azért, hogy rá osztották a kaki hangulatjel szerepét az Emoji filmben.

Hirdetés

Sir Patrick Stewart az amerikai The Late Show With Stephen Colbert nevezetű műsor vendége volt, ahol nem csak a napokban bemutatott Logan kapcsán beszélgettek vele, hanem szóba került az Emoji mozi is.

Idén januárban vált hivatalossá, hogy Patrick Stewart egy nagy rakás barna végterméknek kölcsönzi majd hangját az Emoji filmben, ugyanis ő kapta meg a kaki emoji szerepét. Stephen Colbert műsorában arról kérdezte Stewartot, nem tart-e esetleg attól, hogy az angol királynő visszaveszi tőle a lovagi kitüntetését. A jelenleg 76 éves brit színészlegenda azonban hosszasan (és meglehetősen mókásan) kifejtette, valójában számára ez egy borzasztóan fontos szerep, amire egész életében készült. Elmondása alapján a kaki megformálásában egy élet kemény munkája benne van, a szerep valódi belső folyamatokat indított el benne, amiknek végül természetesen kiürült minden eredménye. Hasonló áthallásokkal lesz tele a beszélgetés, amelyből jól látszik, milyen jó humorral áldották meg a Patrick Stewartot. 

Ti meg fogjátok nézni a Emoji filmet? Töredelmesen bevallom, hogy Sir Patrick Stewart miatt engem egy picit érdekelni kezdett. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)