Hirdetés

Eragon-sorozat készül a Disney+-ra

|

A csúfosat bukó film után sorozatként dolgozzák fel Christopher Paolini regényét.

Hirdetés

Christopher Paolini először 2002-ben, saját gondozásban jelentette meg az Eragon címen futó ifjúsági fantasy regényét, amelyet aztán a Knopf kiadó karolt fel, így egy évvel később ismét nyomtatásba küldték. A kötetet még további három, nagy sikerű folytatás követte, az Örökség-ciklusként is ismert könyvekből több mint 40 millió példány kelt el világszerte.

Elsőként a belsős forrásokra hivatkozó Variety hozta nyilvánosságra, hogy az Eragon most felkeltette a Disney érdeklődését, így sorozatos feldolgozást kap a Disney+ streaming platformon.

Hirdetés

A produkcióról csak annyit tudni, hogy Paolini társíróként vesz részt a munkálatokban, a produceri feladatokat pedig Bert Salke látja majd el, aki a szintén Disney+-ra érkező Percy Jackson-széria felett is ebben a szerepkörben bábáskodik. A sorozat a Disney Television, azon belül pedig a szórakoztatóipari óriás szárnyai alá tartozó 20th Television gondozásában ölt formát.

Az Eragon feldolgozásával legutóbb az azonos című 2006-os mozifilm próbálkozott meg, a Magyarországon forgatott adaptáció azonban óriási bukásnak bizonyult, Hollywood pedig azóta is messziről kerülte a témát. Az író azonban most a Twitteren köszönte meg az újabb nekifutás felett örvendező rajongók kitartását, egyben megerősítve ezzel a Variety értesülését .

Az Eragonnal egyébként épp a múlt hónapban foglalkoztak a puliwoodos srácok, akik az Olvasósarok-sorozat keretében remekül összefoglalták, hogy miért is kihagyhatatlan Paolini generációs élménnyé vált regényciklusa.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)