Hirdetés

Ez a nap is eljött: a három Pókember újraalkotta a jól ismert mémet

|

Tom Holland, Andrew Garfield és Tobey Maguire, a Pókember: Nincs hazaút három központi szereplője mesteri munkát végzett.

Hirdetés

Talán most már nem számít hatalmas spoilernek az, ha arról beszélünk, hogy sok rajongó óriási örömére a három filmes Pókember egyszerre szerepelt a tavaly decemberben debütált, Pókember: Nincs hazaút című moziban. Nyilván egy ilyen nagyszabású crossover rengeteg vicces pillanatra adott lehetőséget, és a jelek szerint a készítők az internet népéről sem feledkeztek meg.

Nagy valószínűséggel ti is találkoztatok már azzal a mémmel, amelyen a '60-as években futott Pókember rajzfilmsorozat egy jelenetét láthatjuk. Némi háttérinformációként érdemes megemlíteni, hogy a sztori szerint valaki megpróbálta leutánozni a címszereplőt, így történhetett meg az, hogy a két jelmezes alak egymásra mutatott.

Hirdetés

Időközben persze a képnek több változata is született, például olyan is, amelyen már három Pókember van filmes jelmezekben, ami egyértelmű utalás a Nincs hazaút crossoverére. Nemrég viszont befutott a hivatalos verzió, ugyanis a film digitális és lemezes megjelenésének reklámozásához egy olyan képet mellékeltek a Twitteren, amin már Tom Holland (akinek a teste a film jelentős részében nem is volt valódi), Andrew Garfield és Tobey Maguire mutogatnak egymásra.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)