Hirdetés

Ez volt az első két ember, akinek James Gunn elárulta, hogy ő lesz a DC Studios fejese

|

Az első helyen álló személy abszolút logikus döntés, a második viszont már meglepőbb.

Hirdetés

Nemrég kiderült, hogy a Marveltől igazolt társvezetőt a DC filmes részlege, James Gunn lesz a kreatív főnök, Peter Safrannal együtt ő fogja irányítani a megújuló DC Studiost (korábbi nemvén DC Filmst). A nem mindennapi bejelentést azóta már a Marvel Studios első embere, Kevin Feige is kommentálta, ő arra mutatott rá, hogy 2023 májusáig még nagyon sok dolga lesz Gunn-nak a Marvelnél is - A galaxis őrzői 3 elvégre nem fejezi be saját magát.

Nyilván jelenleg minden filmes médium James Gunnt faggatja a történtek kapcsán, megkérdezték például tőle azt is, hogy ki vagy kik voltak az elsők, akiknek bejelentette, hogy a DC-hez igazol, és azzal, hogy vezetői pozíciót fog ott betölteni, teljesen elzárja magát a jövőben az MCU-tól. Gunn pedig készségesen válaszolt.

Hirdetés

Felmerült az is, hogy okozott-e esetleg mosolyszünetet a bejelentés közte és Kevin Feige között, de Gunn elmondta, hogy erről szó sincs, sőt maga Feige volt a legelső ember, akinek elmondta, hogy elfogadja a DC nagy ajánlatát. Tekintve, hogy jelenleg is dolgozik a Marvelnek, ez a lehető legkorrektebb és egyenesebb döntés volt Gunntól. 

Kiderült azonban az is, hogy ki volt a második, akinek elújságolta a nagy hírt: John Cenát értesítette egyből, akivel nem csak a 2021-es The Suicide Squadot készítette el, hanem összehoztak egy zseniális Peacemaker tévésorozatot is, melynek idén februárban bejelentették a második évadát - az összes új részt is Gunn fogja írni és rendezni. A forgatás 2023-ban kezdődik majd el.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)