Hirdetés

Ezek a rendezvények maradnak el (vagy lesznek megtartva) a mai bejelentés után

|

PlayIT és Budapest Comic Con lesz, de a legtöbb zenei fesztivált kénytelenek voltak lemondani a szervezők.

Hirdetés

Szomorú és iszonyú nehéz év az idei a rendezvényszervezők, a zenészek, és az események hátterében dolgozók számára, de máig valamelyest reményt adott nekik, hogy korábban csak augusztus 15-ig tiltották be az 500 fősnél nagyobbra tervezett zenés-táncos összejöveteleket. A kormány azonban úgy döntött, nem lazít a korlátozásokon, így hiába tették át augusztus második felére vagy még későbbi időpontra a fesztiválokat, sajnos minden befektetett munka kárba vész.

Hirdetés

Mi lesz a fesztiválok sorsa?

A kormányinfót követően a fesztiválok szervezői megtették az elkerülhetetlent: lefújták programjaikat. Ennek értelmében elmarad:

Mindenki igyekszik a lehetőségeihez mérten korrekt módon visszatéríteni a jegyárat, vagy biztosítani, hogy az idén megváltott jegyek jövőre is felhasználhatók legyenek, de vannak, akik ezt egyszerűen nem tehetik meg. Ilyen például a Fishing, amely szponzorok nélkül működik, pusztán a jegyeladásokból és a vendéglátásból él, és mivel mindkettő lenullázódott, a reklámozásra és a szervezésre pedig tízmilliókat költöttek, erősen kérdéses, hogy mi lesz a továbbiakban. Elindítottak egy jegyvisszaváltási programot, melyben azok, akik a jegyár adott százalékát felajánlják a szervezőknek, ajándékokat kapnak.

Nem maradunk azért zenei események nélkül: a Művészetek Völgye eleve úgy készült, hogy a létszámkorlát őszre sem változik, így az eseményt helyettesítő Völgyhétvégéket változatlanul megtartják. 

Ami a fővárosi koncerthelyszíneket illeti, a Budapest Park nagyszínpada továbbra is csendes marad, de az elmúlt hetekben használt, elkerített részen 500 fő alatti rendezvényeket tartanak. Várhatóan zavartalanul működik tovább az A38, a Dürer Kert, a KOBUCI és a TRIP is, a Barba Negra pedig azon dolgozik, hogy minden bejelentett programot meg tudjon tartani. Az Akvárium Klub szintén nem jelentett be változást.

Hogy állnak a nem zenés rendezvények?

A PlayIT és a Budapest Comic Con mögött álló Meex közölte, hogy mindkét rendezvény meg lesz tartva, mivel - mint azt Dr. Müller Cecília is megerősítette számukra - a kiállítás jellegű összejövetelekre az 500 fős limit nem vonatkozik.

A MondoCon oldalain nem jelent meg hivatalos közlemény, viszont a Barcraft Nyugati FB oldalán olvasható információk szerint - melyet egy a zárt Mondocon közösség csoportban közzétett poszt nyomán adtak tovább - úgy volt, hogy az augusztusi rendezvény elmarad, illetve 500 fős rendezvény vagy online con válthatja fel. Augusztus 4-én bejelentették, hogy mégis lesz

A kormány szeptemberben gondolja újra, változtat-e döntésén, de mindenki úgy készül, hogy maradnak a korlátozások, és ha esetleg feloldanák őket, akkor sem lehetne egy fesztivál méretű rendezvényt összerántani addig, amíg még tűrhető az időjárás. Sajnáljuk, hogy így alakult, és a szórakoztatóipar minden képviselőjének a legjobbat kívánjuk - meg azt, hogy ha hamarabb nem, legalább a klubszezonban az előadókkal együtt engedhessük ki a feszültséget.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)