Hirdetés

Ezeket a filmeket várjuk 2021-ben a legjobban a Netflixtől

|

Hetven bejelentett címből választottuk ki a tíz legizgalmasabbat, bennük olyan nevekkel, mint Dwayne Johnson, Gal Gadot, Chris Hemsworth vagy Leonardo DiCaprio.

Hirdetés

Nő az ablakban (The Woman in the Window)

Az azonos című regényből készült thrillert már 2018-ban leforgatták, hogy 2019-ben be is mutathassák, ám a Fox stúdiót időközben felvásárló Disney inkább újravágatta a filmet, majd 2020 tavaszára ütemezte át a premiert, amit meg ugyebár a járvány lehetetlenített el. Végül a Netflix csapott le a forgalmazásra, így aztán náluk lesz látható az agorafóbiás Amy Adams, aki hiába látta, amint leszúrják szomszédját, Julianne Moore-t, senki sem akarja őt komolyan venni. A további főbb szerepekben Anthony Mackie, Wyatt Russell, Brian Tyree Henry, Jennifer Jason Leigh, no meg a jó öreg Gary Oldman.

Red Notice

A járvány előtt láttak neki, de csak ősszel sikerült befejezni a streamingszolgáltató talán legdrágább produkciójának munkálatait - és annak a körülbelüli 160 millió dollárnak tuti nem kis hányadát vitte el Dwayne Johnson, Gal Gadot és Ryan Reynolds hármasának gázsija. A Rawson Marshall Thurber (Felhőkarcoló, Központi hírszerzés) rendezte akciófilm címe annak az Interpol-riasztásnak a nevét takarja, amit a Föld legkeresettebb bűnözőinek levadászására tartogatnak, szóval készüljünk arra, hogy nem akármilyen balhé kerekedik a Szikla-féle ügynök és tolvaj színésztársai körül.

The Harder They Fall

Western afroamerikai szereposztással, amiben egyik törvényen kívüli hajkurássza a másikat, miután az kiszabadult a börtönből. Őket Idris Elba és Jonathan Majors játsszák, de itt lesz még többek közt Zazie Beetz (Joker, Deadpool 2.), Lakeith Stanfield (Atlanta) és Regina King (Watchmen) is. Érdekesség, hogy Elba egy másik western ihletésű, szintén netflixes drámában, a Concrete Cowboyban is látható lesz idén: ebben Detroitból jött fiának mutatja meg a philadelphiai cowboy szubkultúra gyönyöreit.

The Guilty

Antoine Fuqua (Kiképzés) rendezése egyetlen reggel történéseit sűríti magába, amikor is Jake Gyllenhaal operátora kap segélyhívást, ekkor még nem sejtve, miféle titkok is rejtőznek a vonal túloldalán. Ha ismerős a premissza, az azért van, mert valójában A bűnös című dán thriller feldolgozásáról beszélünk, ezúttal Gyllenhaalon túl Peter Sarsgaarddal, Riley Keough-val és Ethan Hawke-kal elmesélve.

(Az alábbi kép egy másik Fuqua-Gyllenhaal-filmből, a 2015-ös Mélyütésből származik.)

tick, tick… Boom!

A Hamilton című musical Lin-Manuel Mirandával az élén hódította meg az évek során nemcsak a Broadwayt, de a Disney+-nak hála immáron az egész világot is. Bár Miranda ezúttal elsőfilmes rendezőként csatlakozott a Robbanás előtt filmadaptációjához, nem színészként, de valójában 2014-ben az ő játékában is színpadra vitték a darabot, szóval értő kezekben a Netflix projektje. Jonathan Larson önéletrajzi ihletésű művének filmváltozatában egy harmincas színházrendező kapuzárási pánikját követhetjük végig, méghozzá az egykori Pókember, Andrew Garfield tolmácsolásában.

A cikk még nem ért véget, a következő oldalon stílusok szerinti bontásban találod meg a Netflix 2021-es filmjeit! 

Oldalak: 1 2 3

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)