Hirdetés

Ezért törölhetett az HBO egy akkora sorozatot, mint a Westworld

|

Elég nyomós ok szólt a Westworld kukázása mellett, amit az HBO meg is lépett.

Hirdetés

Sejteni lehetett, hogy nem áll jól az HBO-s Westworld tévésorozat szénája, hiszen korábban mindig megújították a szériáról szóló szerződést még az aktuális évad futása alatt, vagyis már ekkor aláírtak a következő szezonra. Az utolsó, negyedik évad esetében ez elmaradt, az illetékesek kivárták, hogy mire lesz képes a sorozat esetleg még az HBO Maxon is, és csak eztán hoztak döntést. 

Ez a döntés pedig az lett, hogy elkaszálják a Westworldöt, a sorozat nem kapja meg a befejezését, lezáratlan marad a történet. De milyen ok vagy okok vezethettek el idáig? Megpróbáltuk összeszedni őket, nem lesz túlzottan nehéz.

Hirdetés

A Westworld első évadának hatalmas lendülettel ugrottak neki az alkotók, és keményen odatette magát az HBO is, a promócióra nem volt gond, és a visszajelzések is szépen alakultak. A költségek viszont már itt is magasak voltak, 100 millió dollárba került az első felvonás, ami 2016-ban nem számított szokványosnak.

Jöttek a folytatások, a nézőszám pedig folyamatosan zuhant. Míg az első évad még 12 millió nézőhöz ért el, a negyedik már csak 4 milliót érdekelt. Ezen a ponton pedig el kellett dönteni azt, hogy hajlandó ez az HBO ennyi pénzt egy lassan érdektelenségbe fulladó sorozatra szánni, miközben a Sárkányok háza 125 millió dollárból 29 millió nézős első évadot produkált. A válasz egyszerű: nem.

Ráadásul a Westworld időközben még drágább is lett, mint az említett Sárkányok háza: a negyedik évad belsős források szerint 160 millió dollárba került, pedig csak nyolc részből állt - az első két évadnál még a Westworld is tízrészes szezonokkal operált, utána csavarták le nyolc epizódra a felvonásokat.

Hirdetés

Pedig a tervek messze nem ezek voltak. Eredetileg az HBO és az alkotók, Jonathan Nolan és Lisa Joy is hat évadot akartak, csak aztán a valóság közbeszólt, Nolant és Joyt pedig 2019-ben kilencszámjegyű összeggel csábította magához az Amazon. Ők készítették az októberben elkezdődött The Peripheralt, de együtt fognak dolgozni az Amazon Fallout adaptációján is.

Ti sajnáljátok hogy immár soha nem lesz befejezve a sorozat, vagy teljesen elengedtétek valahol útközben? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)