Hirdetés

Ezra Miller akár 26 év börtönt is kaphat betörés és lopás miatt

|

A Flash-t megformáló színész komoly vádakkal néz szembe.

Hirdetés

Ezra Miller hollywoodi pályafutása szépen ívelt felfelé, hiszen a DC filmekben a világszerte ismert karaktert, Flash-t formálhatta meg, és kivette a részét a Legendás állatok franchise-ból is, emellett pedig lehetősége volt olyan művészibb alkotásokban szerepelni, mint a Beszélnünk kell Kevinről. 

Az elmúlt két év során aztán botrányt botrányra halmozott a fiatal színész. 2020-ban egy olyan felvétel került fel a világhálóra, amelyen úgy tűnik, hogy fojtogatni kezd egy nőt Írországban, majd kétszer is letartóztatták őt, amikor Hawaiion járt. Utóbbi kettőt még megúszta pénzbírsággal, viszont legutóbb betöréses lopás miatt emeltek vádat ellene, miután Vermontban elemelt több üveg alkoholt egy házból. 

Hirdetés

Viselt dolgai miatt a Warner Bros. azt is megfontolta, hogy törli az önálló Flash filmet, ám miután Ezra Miller hivatalos nyilatkozatot tett arról, hogy orvosi segítséget kér, mert komoly mentális  gondokkal küzd és elnézést kér mindenkitől a tettei miatt, látszólag megbocsátottak neki, azóta már a The Flash újraforgatásain dolgozik. Csakhogy ennyivel nem úszta meg a dolgot, a törvény előtt is felelnie kell. 

Miller ügyvédjével együtt jelent meg ma a benningtoni legfelsőbb bíróságon, noha nem személyesen, hanem távolról jelentkezett be. A színészt azzal vádolják, hogy május elsején betört egy vermonti lakóházba, ahonnan alkoholos üvegekkel távozott. A vallomások összegyűjtése, a biztonsági felvételek áttekintése és a tárgyi bizonyítékok megtalálása után a rendőrség betöréses lopás bűntettével vádolta meg Millert, aki most ártatlannak vallotta magát. Ha mindkét vádpontban elítélik, akkor akár 26 évnyi börtönbüntetésre és kétezer dolláros pénzbírságra is számíthat. 

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A bíróság kimondta, hogy csakis abban az esetben védekezhet szabadlábon a továbbiakban, ha semmilyen módon nem lép kapcsolatba a lakástulajdonossal és nem is tér vissza oda soha többet. 

A The Flash premierje jelenleg 2023. június 23-ra van kitűzve, de ha a főszereplőt börtönbe zárják, az felér egy PR-katasztrófával a spórolásos döntései miatt amúgy is megtépázott renoméjú Warner Bros. számára, így még ne vegyük biztosra, hogy valóban be is mutatják jövőre a filmet.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)