Hirdetés

Ezra Miller saját forgatókönyvet ír a következő Flash filmhez

|

A színész megunta az általa alakított hős önálló filmje körüli pepepcselést, úgyhogy inkább nekiállt megírni saját forgatókönyvét.

Hirdetés

Flash karaktere már a DC moziverzum második filmjében kapott egy jelenetet, amiből arra következtethettünk, hogy komolyabb szerepe lesz még az univerzum alakulásában, azonban így három filmmel később sincs látóhatáron a hős önálló filmje.

Hirdetés

Valószínűleg ezt a tétovázást unhatta meg Ezra Miller, aki a jelek szerint annyira szívén viseli az általa megformált karakter sorsát, hogy akár forgatókönyvírónak is beáll a kedvéért. Ami ennél is érdekesebb, hogy a stúdió rábólintott a színész kezdeményezésére, ami azért komplikálja a dolgokat, mert a Flash filmen tavaly óta dolgozik egy rendezőpáros, John Francis Daley és Jonathan Goldstein, akik valószínűleg nem veszik jó néven, hogy a munkájukat semmibe veszik.

Márpedig Miller komoly szándékait mi sem mutatja jobban, mint hogy társírónak a képregényekben veteránnak számító Grant Morisont kérte fel, aki dolgozott már X-Men, Batman és The Flash történeteken is. A Warner tehát nem sokára a bőség zavarával küzd majd, ami a Flash forgatókönyveket illeti, viszont nem biztos, hogy súrlódásoktól mentes lesz választani közülük.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)