Hirdetés

Ezúttal egy sci-fi társasból akarnak sorozatot csinálni

|

A filmekhez és sorozatokhoz felhasználható nyersanyagok listája a jelek szerint nem állt meg a videojátékok piacánál.

Hirdetés

A Terraforming Mars, avagy A Mars Terraformálása egy meglehetősen kemény, kifejezetten a stratégiai-vonalra fogékony játékosoknak szóló társas, ahol egy hex-alapú térképet kell meghódítanunk egy cég vezetőjeként. A távoli jövőben ezek az óriásvállalatok versengenek az új világért, ami egyébként egy meglehetősen érdekes narratívának hangzik.

Így voltak ezzel a Cobalt Knight döntéshozói is, akik nagy örömmel csaptak le a Terraforming Mars adaptációs jogaira. A stúdió most egy sci-fi sorozatot akar összehozni a társasjáték sztorijából.

Hirdetés

Nem nehéz elképzelni egy történetet, ahol a cégek egymás torkának esnek a vörös bolygó feletti uralomért, miközben egy apró lázadó csoport próbálja feltárni azok titkait. A közönség egy része minden bizonnyal imádna egy jó megkomponált sci-fi lázadást, amit az Andor kritikai sikere is nagyon szépen illusztrált.

"A célunk, hogy bemutassuk a Terraforming Mars narratív elemeit, melyek között ott van az alsóbb rétegek szenvedése, a kolonizáció témája, és a gazdasági összeomlás katasztrófája."

- mondták az illetékesek.

A mi érdeklődésünket sikeresen felkeltették. Alig várjuk, hogy megkaphassuk az első kedvcsinálókat a szériából. Titeket mennyire csigázott fel az ötlet?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)