Hirdetés

Elhalasztották a Fishing on Orfű fesztivált

|

Júniusban lett volna az elsősorban magyar zenészeket felvonultató összejövetel, de a helyzet miatt a szervezők egyelőre a halasztás mellett döntöttek.

Hirdetés

Kérdéses még, mi lesz a nyári fesztiválok sorsa, de ahogy egyre közelebb érünk a júniushoz, úgy nő a nyomás a szervezőkön. Rengeteg egyeztetés kell, hogy sikerüljön olyan új időpontot találni, ami mind a helyszíneknek, mind a zenészeknek megfelel, de a Fishing on Orfű szervezői többnyire sikerrel jártak.

Hirdetés

Közleményük alapján minimális változtatásokkal sikerült átszervezni az eredeti menetrendet, így a résztvevők 2020. augusztus 26-29. között találkozhatnak a magyar könnyűzenei színtér fontos szereplőivel. A korábban megvásárolt jegyek érvényesek az új időpontokra, de májusban lehetőség lesz azok visszaváltására - ennek, valamint az esetleges napijegy-cseréknek a részleteit később teszik közzé. 

A programból egyébként kiemelkedik a 30Y 20. születésnapi koncertje, illetve a Heaven Street Seven egyetlen idei fesztiválfellépése. A korábban feloszlott zenekar emellett még a Budapest Parkban ünnepli alakulásának 25. évfordulóját augusztus 1-jén.

Addig is lehet hangolódni korábbi, kiváló minőségű koncertfelvételekkel a Fishing YouTube csatornáján, illetve hallgassatok sok magyar előadót streaming szolgáltatásokon vagy az iTuneson keresztül, meg vegyetek lemezeket, hogy ezzel is támogassátok őket ezekben a nehéz időkben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)