Hirdetés

Fontos győzelmet aratott Johnny Depp az Amber Heard elleni pereskedésben

|

A Dior reklámkampánya után újabb fejleménynek örülhet a színész.

Hirdetés

Csak néhány nap telt el azóta, hogy a Dior bemutatta nagy sikert arató kedvcsinálóját az új Sauvage parfümhöz, melyben hosszú idő után ismét feltűnt a filmszakma élvonalából kitaszított Johnny Depp. Most pedig egy újabb győzelmet zsebelhetett be a színész, a New York-i bíróság ugyanis a javára döntött az Amber Heard elleni indítványában.

Mint ismert, Depp évek óta pereskedik volt feleségével, aki bántalmazással vádolta meg, melyre válaszul Hollywood lényegében kérdés nélkül parkolópályára tette a korábban még hangosan ünnepelt sztárt.

Hirdetés

Az egykori pár között azóta is megy a pereskedés, s habár a brit bíróság korábban kimondta, hogy Heard bizonyítékai alapján Deppre használható a "feleségverő" kijelentés, valójában máig sincs ítélet arról, hogy kinek milyen felelőssége volt a kapcsolat erőszakossá fajulásában.

Johnny Depp ugyanis szintén mutatott be olyan bizonyítékokat, melyek alapján ő maga is szenvedett el bántalmazást a kapcsolatban, egykori párjai pedig egytől egyig úgy nyilatkoztak, hogy a színész sosem bántalmazta őket.

Sokan ezért elhamarkodott és elfogult reakciónak vélik Depp kitaszítását, melyben a színész ügyvédje, Andrew Caldecott szerint fontos szerepe volt annak, hogy Amber Heard manipulálta a közvéleményt.

Szerinte ezt szolgálta az is, hogy a színésznő 2016-ban az American Civil Liberties Union (ACLU) emberjogi szervezetnek és a Los Angeles-i Gyermekkórháznak ajánlotta fel a váláskor kapott 7 millió dollárt. A védő úgy gondolja, hogy Heard valójában sosem fizette ki a teljes összeget, mivel az ígéret csak egy PR-húzás volt a részéről.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Korábban ezért többször is kérték az ACLU-t, hogy mutassa be a kifizetést alátámasztó dokumentumokat, ám a Heardöt márkanagykövetté fogadó szervezet ezt mindeddig visszautasította. Most azonban a New York-i bíróság határozatban mondta ki, hogy nyilvánosságra kell hozni a bizonyítékokat.

A színész ügyvédei elégedettségüket fejezték ki a verdikt kapcsán, Amber Heard és az ACLU viszont nem kommentálták a fordulatot.

Heard állítólagos hazugságának leleplezése fontos adalék lenne abban a Virgina államban folyó eljárásban, amelyet Depp becsületsértésért indított az exneje ellen.  A jogi csatározás 2018-ban robbant ki, miután a színésznő a The Washington Postban jegyzett esszéjében családon belüli erőszak áldozataként mutatta be magát, utalva arra, hogy azt Depptől szenvedte el. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)