Hirdetés

Csúszik a G.I.Joe forgatása

|

Dwayne "The Rock" Johnson egyszerűen túl elfoglalt, hogy még egy filmbe belevágjon, ezért egyelőre parkolópályára állították a munkálatokat.

Hirdetés

A G.I.Joe 2009-es debütálása nem aratott osztatlan sikert, a 2013-ban bemutatott második rész azonban jóval kevesebb pénzből jóval többet hozott a konyhára. Ebben fontos szerepe volt Dwayne Johnsonnak is, akit érthető okokból a harmadik részből sem akarnak kihagyni.

Az egykori pankrátor mára a világ legjobb fizetett színésze lett, a rengeteg film mellett pedig a közösségi médiában is hihetetlenül aktív, mindig van valamilyen projekt, amit szervez, vagy legalább támogat. A Halálos Iramban 8 mellett a Baywatchban, a Jumanji rebootban és az HBO Nagypályások című sorozatában is játszik, és már legalább 4 további filmje van bejelentve, így valószínűleg nem unatkozik egy átlagos hétköznapon.

Dwayne Johnson a világ egyik legfelkapottabb színésze, így érthető, hogy a producereknek eszük ágában sincs elkezdeni nélküle a forgatást. Mivel a színész elléggé be van táblázva a következő két évre, egyelőre nem tudni, meddig kell várni a G.I. Joe 3-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)