Hirdetés

Gal Gadot egy női James Bond lesz az új filmjében

|

A halhatatlan gárda rendezője egy új kémfranchise-t próbál elindítani.

Hirdetés

Az a szomorú helyzet állt elő, hogy már két ígéretes filmje is elkészült Gal Gadotnak, azonban a koronavírus-járvány miatt még egyiket sem láthattuk. Bemutatásra várakozik a pirosnál a Wonder Woman 1984 és a Halál a Níluson is, de míg ezekre várunk, addig a színésznő több projektje is formálódik a háttérben.

A Netflixre például jön a Dwayne Johnsonnal és Ryan Reynoldsszal közösen forgatott Red Notice, amely nem fog szűkölködni az akcióban, de Gadot emellett egy másik adrenalindús sztoriban is zúzhat.

Hirdetés

A Deadline jelentése szerint Gal Gadot nyolc számjegyű összegért írt alá a Heart of Stone című kémfilm főszerepére, amit a James Bond és Mission: Impossible franchise-ok stílusában kell elképzelnünk.

A forgatókönyvön a Netflixes A halhatatlan gárda írója, Greg Rucka dolgozik A számolás jogáért Oscar-díjra jelölt Allison Schroederrel, a rendező pedig Tom Harper (Léghajósok, Háború és béke, Birmingham bandája) lehet, aki állítólag tárgyalásokat folytat a csatlakozásáról. A sztoriról egyelőre semmit sem tudni.

A honlap egyébként úgy tudja, hogy a gyártásért felelős Skydance Media egyelőre bizonytalan abban, hogy mozis forgalmazást szeretne-e vagy streaminges premiert, de a járványhelyzetet tekintve könnyen lehet, hogy a Heart of Stone is az egyik streaming szolgáltatón fog kikötni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)