Hirdetés

GameStar Filmajánló - A feláldozhatók 3, Tini Nindzsa Teknőcök és Az üldözött

|

Az aktuális filmajánlóban akciósztárok, mutáns teknőcök, kémek és mesehősök várják, hogy válasszatok közülük.

Hirdetés

Az elmúlt hetünk kivételesen a sorozatok jegyében telt. A True Detective második évadának és a Sherlock negyedik szezonjának első információ mellett sorra kaptuk a bejelentéseket, amik egy-egy film sorozattá válását hirdették: a kisképernyőre költözik többek között Az ördög ügyvédje, a Különvélemény és a Viharsziget is. Ennek örömére lezajlott az Emmy 2014, a sorozatok Oscarja is.

Nicolas Cage új filmje biztosan nem kap majd Oscar-díjat, de az is kétséges, hogy a mozikat egyáltalán eléri-e. Az Outcast nagyon emlékeztet minket Keanu Reeves tavaly decemberi 47 Roninjára, amely csúnyát bukott a pénztáraknál, de talán Cage azzal a szándékkal vette maga mellé az egykori Anakin Skywalkert, vagyis Hayden Christensent, hogy többen felfigyeljenek a kaszkadőrként dolgozó Nick Powell első filmjére.

Nicolas Cage után térjünk vissza kicsit a többi régi akciósztárhoz és vegyük számba, hogy milyen filmek megjelenésére számíthatunk még a hét folyamán:

A feláldozhatók 3 (The Expendables 3):

Noha papíron Patrick Hughes (Red Hill) áll A feláldozhatók 3 élén, nyílt titokként kezelendő, hogy Sylvester Stallone a franchise atyja. Két segítővel együtt ő készítette a forgatókönyvet, besegített a rendezésbe és természetesen ő tehető felelőssé olyan sztárok csatlakozásáért is, mint Harrison Ford, Mel Gibson, Wesley Snipes, Antonio Banderas és Arnold Schwarzenegger. A nosztalgiafaktor ismét a maximumon, viszont a sokat tapasztalt akciópapák mellett vérfrissítést is kapott a banda Kellan Lutz, Victor Ortiz, Ronda Rousey és Glen Powell személyében, hangozzék nevük bármennyire ismeretlenül is. Újabb jól megkoreografált akció- és harcjelenetek, betaláló egysorosok gyermekkorunk hőseinek szájából és tömeges zúzás: ez lehet az önfeledt szórakozás definíciója.

(Érdekesség: Július végén történt meg az a szomorú eset, hogy A feláldozhatók 3-ból DVD-minőségű verzió bukkant fel az illegális fájlcserélőkön, amelyet több százezren töltöttek le, komoly bevételkiesést okozva ezzel a kiadónak.)

Tini Nindzsa Teknőcök (Teenage Mutant Ninja Turtles):

A Manhattan csatornarendszerében pizzát majszoló és folyton harcoló Tini Nindzsa Teknőcök képregények, élőszereplős sorozatok, animációs szériák, sőt még videojátékok formájában is szórakoztatnak minket már 1984 óta, most viszont elérkezett az idő, hogy a legmodernebb filmes technológiákkal életre keltve őket, a mozikban is csillogó szemű kisgyerekké tegyenek minket. Ezt Jonathan Liebesman rendező és Michael Bay producer kettőse hozta el nekünk Megan Fox, Will Arnett, Whoopi Goldberg és William Fichtner részvételével. Persze a képlet nem lenne teljes a más-más fegyverekkel és képességekkel bíró teknősök nélkül, akiket CGI és motion-capture segítségével keltettek életre Alan Ritchson (Raphael), Noel Fisher (Michelangelo), Pete Ploszek és Johnny Knoxville (Leonardo), valamint Jeremy Howard (Donatello) közreműködésével. Laza és könnyed akció-vígjáték a közkedvelt teknőcök újragondolásával, ennyit tud a koncepció, viszont ezt sziklaszilárdan. Kowabunga!

(Érdekesség: A teknőcök ötlete egyetlen skiccből született meg, amelyet Kevin Eastman készített pusztán viccből barátjának, Peter Lairdnak, majd rájöttek az ötletben rejlő potenciálra és elkészítették az első teknőcös képregényt.)

Az üldözött (A Most Wanted Man):

Philip Seymour Hoffman ténylegesen leforgatott, főszereplőként jegyzett utolsó filmje az Anton Corbijn rendezésében készült Az üldözött lett, amely John Le Carré egyik művéből készült thriller és kémfilm egyben, akár csak a Suszter, szabó, baka, kém. Az említett művel szemben viszont Corbijn alkotása sokkal tempósabb, feszültséggel telibb és a jelenben játszódik, így könnyebb azonosulni vele. A sztori szerint a német titkosszolgálat egyik profija, egy bizonyos Günther (Hoffman) megfigyel egy illegálisan a városban tartózkodó csecsen férfit, akit terroristának tartanak, viszont Günther inkább csalinak szeretné használni egy nagyobb hal elkapásához. Az üldözött méltó főhajtás Philip Seymour Hoffman pályafutása előtt és rajta kívül többek között Willem Dafoe és Rachel McAdams is kiveszi a részét a jutalomjátékból, így óhatatlanul is moziban nézős darabként tekinthetünk rá.

(Érdekesség: Philip Seymour Hoffman feltűnik még majd a következő Az éhezők viadala-filmekben is, de sak mellékszereplőként és halála előtt nem sikerült befejeznie a forgatást.)

Az utolsó éjszaka Párizsban (Diplomatie):

A cím csalóka, hiszen leginkább egy romantikus darabra enged következtetni, ehelyett viszont a második világháború időszakában játszódik, méghozzá Párizs teljes - meg nem történt - romba döntése előtt. Dietrich von Choltitz tábornok ugyanis azt a feladatot kapja Hitlertől, hogy fel kell robbantania Párizs fontosabb épületeit, viszont egy meggyőző diplomata jobb belátásra készteti emberünket. Annak ellenére, hogy Az utolsó éjszaka Párizsban eseményei jószerint egyetlen szobában játszódnak, a cselekmény végig képes fordulatos maradni és André Dussollier, valamint Niels Arestrup jutalomjátékával együtt a végkifejlet ismeretében is Az utolsó éjszaka Párizsban megtekintése mellett kardoskodunk.

(Érdekesség: A filmet az Oscar-díjas Volker Schlöndorff készítette Cyril Gely kamaradrámájából.)

Bogyó és Babóca 3. – Játszótársak:

Az első két szériához hasonlóan a Játszótársak alcímet kapó harmadik is 13 epizódban meséli el Bogyó, Babóca és kis barátaik legkisebbeknek szánt történeteit, méghozzá új szereplők feltűnésével kiegészítve az élményeket. A mesélő Pogány Judit, a zenéket a meséknél előszeretettel közreműködő Alma Együttes szerezte, míg a rajzok a Bogyó és Babóca sorozat készítőjétől, Bartos Erikától származnak, így minden adott a kicsik szórakozásához.

(Érdekesség: Az Alma Együttes készített már zenét a tavaly bemutatott Khumba című animációs filmhez is.)

A heti DVD és Blu-ray megjelenések:

- Kalandor: Az aranyládika titka (DVD)
- A csajok bosszúja (DVD, Blu-ray)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)