Hirdetés

GameStar Filmajánló - A ház, amit Jack épített, Sötét bűnök és A texasi láncfűrészes mészárlás

|

Jövőhéten már a Mikulás várja a kicsiket a mozikban is, november utolsó premierjei azonban kifejezetten a felnőtteket szólítják meg, így két thrillerrel és horrorral is felkészülhetünk a karácsonyi őrületre.

Hirdetés

Csupa érdekes hírt hozott a szél a héten. Két egykori kém elmondta, hogy szerintük melyik a legrealisztikusabb kémfilmHugh Jackman nyitott arra, hogy egy másik szuperhős bőrébe bújjon, hidegrázós lett Az oroszlánkirály trailere Sinkovits Imre hangjával, Viggo Mortensen új filmje és Lady Gaga is díjat kapott, a Puliwood pedig elindított egy kreatív nyereményjátékot, amin el kell képzelnetek bármelyik magyar várost ragadozó városként. Nézzetek rá, érdemes. 

Hirdetés

Ezúttal két kiemelt videót is hoztunk nektek, amelyekből az első kissé kitűnik a sorból, ugyanis a Bécsi Comic-Conról készített élménybeszámoló, amit a Puliwood készített (van benne egy interjú a Trónok harca egyik színészével és egy cosplayerrel is): 

Természetesen nem maradhat ki Az oroszlánkirály film legelső kedvcsinálója sem, amely alaposan megosztotta a klasszikus rajzfilm kedvelőit, viszont a látványa vitán felül lenyűgöző: 

Az efféle ártatlan dolgok azonban távol állnak a heti filmfelhozataltól: 

A ház, amit Jack épített (The House That Jack Built)

Lars von Trier (Dogville, Melankólia, A nimfomániás, Antikrisztus) olyan rendező, akinek a filmjeit vagy nagyon szereti valaki, vagy nagyon nem, középút nincs. Erre tökéletes példa legújabb filmje, A ház, amit Jack épített is, ugyanis míg a fesztiválokon és a mozikban sokak távoztak a vetítésről a brutális jelenetek miatt, addig sokan egyenesen zseniálisnak tartják azt, amit Von Trier eléjük tárt. A címszereplő, Jack (Matt Dillon nagyszerű megformálásában) valójában nem építész, viszont sorozatgyilkos és amint azt az előzetesből megtudjuk, ő mások könyörtelen kivégzésével próbálja kifejezni magát. Ha bírja a gyomrotok, hogy az erőszakot és brutalitást a művészet érdekében használják, akkor biztosan maradandó élményt fog okozni a film, de ha már csak a csonkítás szó hatására is összeszorul a mellkasotok, akkor messzire kerüljétek el. 

(Érdekesség: Bár Lars von Triert korábban kitiltották a fesztiválról, a filmet végül versenyen kívül, de mégis bemutatták Cannes-ban. A rendező hat év eltiltás után tért vissza az ikonikus fesztivál színhelyére.)

A texasi láncfűrészes mészárlás (The Texas Chainsaw Massacre)

Tobe Hooper korszakos, eredetileg 1974-ben megjelent remekműve a Wolf Films forgalmazásában tér vissza, hogy évtizedekkel később is belénk fagyjon a vér, ahogy meglátjuk Bőrpofát. A texasi láncfűrészes mészárlás durva film, amely nem a történetével és a cselekményvezetésével, hanem inkább a képi hatásokkal és a nyers erőszak ábrázolásával hódítja meg a műfaj szerelmeseit, a Puliwood kritikája szerint pedig ez bizony egy kultikus és megkerülhetetlen alkotás a zsáneren belül. 

(Érdekesség: A film szerepel a Steven Jay által szerkesztett 101 horrorfilm film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című filmkritika gyűjteményben.)

Sötét bűnök (Dark Crimes)

Jim Carrey-nek nem csak a komikusi, hanem a komolyabb szerepek is jól állnak, ezt bizonyítja a Most nevess! című sorozat is. A színész új filmje, a megtörtént eseten alapuló Sötét bűnök is ebben a kategóriában indul: 2000-ben egy reklámcég vezetőjére holtan találtak, viszont az ügyet képtelenek voltak megoldani a hatóságok - egészen addig, míg meg nem jelent Krystian Bala regénye, amelynek tartalma kísértetiesen hasonlított a bűntényre. Carrey az ügyben nyomozó detektívet, Jacket alakítja - ám a kritikák szerint bárcsak ne tette volna, ugyanis ez a film unalmas, átgondolatlan és hírből sem ismeri a feszültségkeltést vagy éppen a karakterábrázolást. Csak akkor szavazzatok neki bizalmat, ha nem bírjátok ki Carrey nélkül. 

(Érdekesség: Marianna Figurska (Olga) a való életben Agata Kulesza lánya. A két színésznő most először állt együtt a kamerák elé.)

A karácsony mentőakció (Santa & Cie)

A durvább koncepciók mellé bekerült egy könnyedebb sztori is, amellyel felkészülhetünk lelkileg a közelgő ünnepekre. A karácsony mentőakció egy francia családi vígjáték, amely egyedi módon próbálja megnevettetni a nézőit: a történet szerint az összes manó megbetegszik, így a Mikulásra hárul a feladat, hogy a karácsony érdekében körbeutazza a Földet gyógyírt keresve. Csakhogy egy rossz landolást követően Párizsban találja magát, ahol komoly zűrbe keveredik. Nem a legegyedibb ötlet, de egy kis forrócsoki mellé gond nélkül lecsúszik. 

 

(Érdekesség: Alain Chabat rendező egy cameo erejéig feltűnt Luc Besson filmjében, a Valerian, és az ezer bolygó városában.)

A heti DVD és Blu-ray megjelenések: 

- Az élet napos oldala (DVD)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)