Hirdetés

GameStar Filmajánló - anyám!, Űrvihar és Nyírjuk ki Gunthert

|

Durva felhozatallal erősítenek a héten a mozik, hiszen jön Jennifer Lawrence és Javier Bardem megosztó filmje, Gerard Butler a természeti katasztrófákkal küzd, Arnold Schwarzeneggert megpróbálják eltenni láb alól és vászonra kerül A Pál utcai fiúk.

Hirdetés

Nem túl meglepő módon az elmúlt napokban ismét a szuperhősök uralták a híreket. A Bosszúállók 4 például új történeti szálat indít el, Jared Leto még nem tudja Joker sorsát, Ben Affleck pedig megdicsérte Joss Whedon munkáját, amit az Igazság Ligáján végzett. Persze történtek egyéb érdekességek is, mint az, hogy Andy Serkis majdnem nemet mondott Gollam szerepére vagy hogy egymásnak estek a Halálos iramban sztárjai. 

Hirdetés

Trailerek tekintetében is a hősök diadalmaskodtak, hiszen végre bemutatkozott az X-Men: Új mutánsok legelső előzetese, amely horrort varázsol a képregénykarakterek sztorijából:

Ezenfelül a Fekete Párduc filmhez is érkezett új kedvcsináló, amiben ismét ízelítőt kaptunk abból, hogy milyen lesz Wakanda királyának önálló, a Bosszúállókat nélkülöző kalandja.

Mielőtt novemberben berobbanna a mozikba az Igazság Ligája és a Thor: Ragnarök, még lefut egy-két hétnyi mozikínálat hősök nélkül, de így is van miből válogatni: 

anyám! (mother!)

A zseniális Darren Aronofsky (Rekviem egy álomért, Pi, A forrás, Fekete hattyú) misztikus horrorját egyértelműen a 2017-es filmév egyik legmegosztóbb filmjének tartják a kritikusok és a nézők egyaránt, ugyanakkor abban mindenki egyetért, hogy különleges alkotásról van szó, amely mélyen nyomot hagy az emberben. Az Anyám! egy idősödő költő (Javier Bardem) és fiatalabb feleségének (Jennifer Lawrence) életébe enged betekintést: amikor egy idegen házaspár (Ed Harris és Michelle Pfeiffer) beköltözik hozzájuk, fenekestül felfordul az addigi életük. Szavakkal leírhatatlan a film, mindenképpen látni kell

(Érdekesség: Jennifer Lawrence és Darren Aronofsky a film forgatásának idején kezdtek el randevúzni egymással, azóta egy párt alkotnak.)

Űrvihar (Geostorm)

Gerard Butler már többször állt hősnek, mint ahány felhő van az őszi égen (300, Támadás a Fehér Ház ellen, Egyiptom istenei), legújabb filmjében, az Űrviharban pedig a természeti katasztrófáktól próbálja megóvni az emberiséget. Csakhogy nem lesz könnyű dolga, hiszen az időjárás szabályozására kifejlesztett műholdas rendszer a bolygó ellen fordul és Roland Emmerichet megszégyenítő csapásokat mér az élővilágra. A függetlenség napját és a Csillagkaput író Dean Devlin első filmje az a tipikus látványfilm, amely legalább olyan gyorsan ürül a szervezetből, mint az alatta fogyasztott kóla, viszont aki imádja nézni a filmes pusztítást, az nem fog csalódni. 

(Érdekesség: A NASA-ban játszódó jeleneteket a NASA New Orleans-i irodájában vették fel.)

Nyírjuk ki Gunthert (Why We're Killing Gunther)

Taran Killam (Menyasszony apró szépséghibával) leginkább színészként keresi a kenyerét, de most a saját forgatókönyvéből rendezett filmet a legkiválóbb bérgyilkosával, Guntherrel (Arnold Schwarzenegger) a középpontban. A sztori szerint egy csapat fiatal és magukat nagymenőnek érző, de fegyelmezetlen bérgyilkosok rákényszerítenek egy dokumentumfilmes stábot, hogy vegyék fel, ahogy kinyírják Gunthert és így bizonyítékot szerezzenek rá, hogy ők a legjobbak. A mi Guntherünk azonban mindig egy lépéssel előrébb jár. De mit várunk Terminátortól, John Matrixtől és Conantől egy személyben? DVD-re szánt zúzást a mozikban, hát azt! 

(Érdekesség: Taran Killam és Cobie Smulders házastársak. Előbbi mellesleg otthagyta a Saturday Night Live stábját a film kedvéért.)

Aurora Borealis - Északi fény

Mészáros Márta új filmje, az Aurora Borealis - Északi fény egy anya (Törőcsik Mari) és lánya (Tóth Ildikó) történetét meséli el. Két idősíkon bontakozik ki két párhuzamos sztori, egy nagy szerelem és megannyi titok. Ha egy érzékeny, érzelmes filmet szeretnétek megnézni, ami egy kicsit kifacsarja a szíveteket, akkor az Aurora Borealis jó választás lehet. 

(Érdekesség: Az Aurora Borealis: Északi fény költségvetése 788 millió forint volt, melynek 75 százalékát a Filmalap finanszírozta.)

A Pál utcai fiúk

Az idei Fábri Zoltán Centenárium alkalmából visszatér a mozivásznakra az egyik legnagyobb magyar klasszikus, A Pál utcai fiúk, amelyet a Magyar Nemzeti Filmarchívum digitális felújítási programjában restauráltak. Kihagyhatatlan darab, amit remélhetőleg nem kell bemutatnunk senkinek. 

(Érdekesség: A forgatáson Molnár Ferenc huga, Erzsébet is jelen volt.)

A heti DVD és Blu-ray megjelenések: 

- Star Wars: A klasszikus trilógia (Blu-ray)
- Star Wars: Az előzmény trilógia (Blu-ray)
- Arizóniai álmodozók (Blu-ray)
- A nemzet aranya gyűjtemény (DVD)
- High School Musical gyűjtemény (DVD)
- A 6. napon (DVD)
- A Robinson család titka (DVD)
- 20. századi nők (DVD)
- Kuzinom, Rachel (DVD)
- Amerika kedvencei (DVD)
- Ébredések (DVD)
- A Halászkirály legendája (DVD)
- Öt könnyű darab (DVD)
- Egyenesen át (1990)(DVD)
- Bolond szél fúj (DVD)
- Az utolsó szolgálat (DVD)
- Micsoda csapat! (DVD)
- Acélmagnóliák (DVD)
- Mentőcsapat a kenguruk földjén (DVD)
- A mentőcsapat (DVD)
- A kőbe szúrt kard (DVD)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)