Hirdetés

GameStar Filmajánló - Pompeji, Műkincsvadászok és A titokzatos szerető

|

Habár nem az év legacélosabb filmtermését kapjuk a héten, azért most is lesz mit nézni a mozikban. A DVD felhozatal ráadásul kárpótol mindenért.

Hirdetés

A filmipar a szokásosnál is mozgalmasabb hetet zárt: folytatást kap Jason Statham Mestergyilkosa, információk érkeztek a Knight Rider mozi újragondolásáról, hamarosan hazánkban is bemutatják Ice Cube új vígjátékát, valamint az is kiderült, hogy egy fertőzött elefánt is szerepelhetett volna a kukázott Legenda vagyok 2-ben.

Ezt még hallani is fájdalmas volt, de Luc Besson új ötlete sem kevésbé meglepő: készül a B13 – A bűnös negyed feldolgozása. A rendezést Camille Dellamare vállalta, a forgatókönyvet pedig maga Besson jegyzi. A sztori lényegében ugyanaz, mint az eredeti, még az egyik főszereplő, David Belle is visszatérő, csupán az időközben elhunyt Paul Walker és RZA nevezhetőek újdonságnak. Nektek hogy tetszik az ötlet?

A franciák után kicsit térjünk vissza hozzánk és vegyük számba, hogy milyen filmek debütálására számíthatunk a héten:

Pompeji 3D (Pompeii):
 

Még mindig nem sikerült megtalálni a biztos siker tökéletes receptjét, de egy-egy történelmi alkotással valaki minden évben megpróbálkozik. Ezúttal egy mindenki által ismert gigászi katasztrófát vettek alapul, majd felkérték főszerepre a Trónok harca egyik legismertebb szereplőjét (Kit Harington, a sorozatban Havas Jon), hogy ebből az egészből egy szerelemben, akcióban, ármányban, gladiátorokban, 3D-s CGI parádéban bővelkedő filmet hozzanak ki. Ehhez Kiefer Sutherland és Carrie-Ann Moss is segédkezett. Bár a Pompeji rendezői székében a Resident Evil filmeket futószalagon gyártó Paul W.S. Anderson csücsült, talán ezúttal képes lesz szórakoztatni is, hiszen a szélesebb közönség  szereti a katasztrófa árnyékában bimbózó szerelmet. Zombik nélkül. Egy esély jár neki.

(Érdekesség: Paul W.S. Anderson szerint bármennyire is szeretnék, idén biztosan nem fog megjelenni az új Resident Evil film. A hír hallatán népzavargások törtek ki, bedőlt a tőzsde és az oroszok leálltak a vodkával.)

Műkincsvadászok (The Monuments Men):
 

George Clooney ötödszörre rendezett filmet, most viszont a forgatókönyvet is ő írta. Az igaz történeten alapuló cselekmény szerint a II. világháború alatt egy amatőr, többnyire múzeumigazgatókból és művészettörténészekből álló csoportot - minő meglepő, ők a Műkincsvadászok - fegyverrel felszerelve küldenek a frontvonal mögé, hogy megmentsék a náci területen maradt műkincseket. De ez mellékes, ilyen szereplőgárda (George Clooney, Matt Damon, Bill Murray, Cate Blanchett, John Goodman és Jean Dujardin) mellett akkor is érdemes rá jegyet venni, ha a sztori nem fog meg. A mulatságos akcióvígjátékon még némi Kelly hősei mellékzönge is érezhető, tehát egy próbát lehet vele tenni, ha épp nincs más program.

(Érdekesség: Clooney Robert M. Edsel könyvét dolgozta fel, amely egy valóban létező amerikai egységről szól. Az igazi, jórészt civilekből álló műkincsvadászok ugyanazt tették, amint filmbéli megfelelőik.)

A titokzatos szerető (The Invisible Woman):
 

Ha Ralph Fiennes rendezésre adja a fejét, akkor arra muszáj odafigyelni - főleg ha a főszerepet is magának osztotta. Az alapanyaggal nem volt nehéz dolga, hiszen a legendás Charles Dickens mindenki számára ismert, de életének pikánsabb részeiről a többség még nem hallott. A titokzatos szerető története az író életének abban az időszakában játszódik, mikor már köztiszteletben álló művész volt és bár házas ember hírében állt, egy fiatal színésznő (Felicity Jones) bájai így is megrészegítették. Igazi angol romantikus dráma ez, amelyben nem a tiltott szerelmekről szóló lerágott sablonokra figyelünk, hanem pusztán csak a színészek játékát élvezzük. Ennél azonban ne várjunk többet.

(Érdekesség: Nemrég mutatták be a Ralph Fiennes főszereplésével készült A Grand Budapest Hotel című filmet, amely kiemelkedően jól sikerült, mi pedig már a címétől is boldogak vagyunk.)

Maisie tudja (What Maisie Knew):
 

A 2012-es Maisie tudja egy olyan film, amiről nem véletlen, hogy most hallunk először - eddig kellett várnunk arra, hogy egy hazai forgalmazó felkarolja. Bár a film egész jó értékelésekkel bír, a stáblistát böngészve sem tudunk mibe belekötni (szerepel rajta Julianne Moore, Alexander Skarsgard, Steve Coogan) és a „válás után a kislányt ide-oda passzolgató” szívszorító téma is megállná a helyét, de valami miatt a Maisie tudja mégsem képes kiemelkedni a tömegből. Azért érdemes bepróbálni.

(Érdekesség: A True Blood sorozat egyik sztárja, Alexander Skarsgard egy vicces fotó kedvéért meztelenre vetkőzött és ráült egy vécékagylóra. Az Antarktiszon, mínusz harminc fokban. Talán a vámpírokat alakító színészek nem fáznak?)

A heti DVD és Blu-ray megjelenések:

-    Gravitáció (DVD, Blu-ray)
-    Itt a vége (DVD, Blu-ray)
-    Paranoia (DVD)
-    Hajsza a győzelemért (DVD, Blu-ray)
-    Vérmesék (DVD, Blu-ray)
-    Félelmetes nap (DVD)
-    Magassági ámor (DVD)
-    Előttünk nincsenek titkok: A WikiLeaks története (DVD)
-    Világvége (DVD, Blu-ray)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)