Hirdetés

GameStar Filmajánló - Vakszerencse, Vérmesék és Metallica -Through the Never

|

Heti filmajánló rovatunk most Ben Affleck, Robert De Niro és a Metallica örökségének jegyében folytatódik.

Hirdetés

Múlt heti cikkünk óta kiderült, hogy Jason Statham kis híján meghalt A feláldozhatók 3 forgatásán, Venezuela elnöke Pókembert hibáztatja az erőszakért, a Thor-t alakító Chris Hemsworth szerint a DC labdába sem rúghat a Marvel mellett, ráadásul még Ben Affleck is nyilatkozott végre Batman szerepével kapcsolatban.

Érkezett egy vadonatúj klip is a Szupercella című akcióból, amelyben Slyvester Stallone, a világ legjobb biztonsági szakértője próbál meg kijutni a legbiztonságosabbnak nevezett börtönből, méghozzá Arnold Schwarzenegger segítségével. Az alábbi videóban az ő kamubunyójukat nézhetitek meg. Nos, igen.

Persze erről korai még nyilatkozni, nem úgy a heti premierekről:

Vakszerencse (Runner Runner):

Ben Affleck. A színész, akiről többször hallhattunk az utóbbi időben, mint a Grand Theft Auto V-ről és nem az Oscar-díjas Argo-akció kapcsán, hanem az új Batman miatt. A Vakszerencse című thrillerben ezúttal egy igazi gennyládát alakít és elkalauzol minket az internetes szerencsejátékok világába, ahol Justin Timberlake-et is kedve szerint manipulálja – egy ideig. A Brad Furman (Az igazság ára) rendezésében készült film korrekt iparosmunka és másfél órán keresztül szórakoztat úgy, hogy közben megpróbáljuk a szemétkedő Affleck arcára képzelni a denevérmaszkot. Érdemes tenni vele egy próbát.

(Érdekesség: Nem is olyan régen kiderült, hogy Ben Affleck egy kimerült Batmant alakít majd, aki egyszerűen belefáradt már abba, hogy évek óta védelmezi Gotham városát)

Vérmesék (The Family):

Bármennyire is fájó kimondani és bármennyire tisztelem az eddigi munkásságát, Robert De Niro már túl van a fénykorán, mint ahogyan Luc Besson rendező is, aki Az ötödik elem óta nem nagyon alkotott legendásat. Bár nem a Vérmesék lesz az, amivel ismét visszapattannak a nyeregbe, egy erőteljesebb próbálkozásnak azért elmegy, hiszen De Niro mellett olyan színészeket sikerült becsábítani a forgatásra, mint Michelle Pfeiffer és Tommy Lee Jones, ráadásul a „gengsztercsalád mintaéletet akar élni” sztori mindig beválik (az 1991-es Oscar című Stallone filmre emlékszik valaki?). Nincs tehát vész, az élvezeti faktor a helyén van, de egy popcorn mozinál ne várjunk többet.  

(Érdekesség: Robert De Niro a Grudge Match című filmben Stallone karakterével csap össze, hiszen idősödő bokszolókat alakítanak, akik egyszer s mindenkorra szeretnék eldönteni, hogy ki a jobb. Kicsit félünk azért ettől.)

Metallica – Through the Never (Metallica Through the Never):

Antal Nimród a Ragadozók elkészítése óta keresi a helyét Hollywoodban és a Metallica koncertfelvételébe oltott szürreális thriller nem a következő kiugrási lehetőséget, inkább egy bérmunkát jelent, ami segít a producereknél bevágódni. Ennek ellenére a legendás Metallica 3D-s mozija a banda legismertebb, alapvetően régebbi számaikat és rögtön magába szippantó látványt ígér, amelyet a stáb egyik tagjának (Dane DeHaan) helyenként furcsa, mégis a filmnek nagyjából keretet adó sztorija egészít ki. Nem tagadjuk, a Through the Never rendelkezik gyermekbetegségekkel, de ha tehetitek IMAX-ben nézzétek, akkor ütni fog.

(Érdekesség: Lars Ulrich, a Metallica dobosa egy interjúban a Led Zeppelin 1976-os 'The Song Remains The Same' című filmjét hozta fel fő inspirációként, hiszen az szintén egy koncertfilm volt, amelyet egy kitalált sztorival vegyítettek.)

Arthur Newman világa (Arthur Newman):

Emily Blunt sok férfi oldalán megfordult már a vásznon és valahogy mindig sikerült úgy intézni, hogy a kémia működött színésztársával (még a Looper is elment ezen a téren). Az Arthur Newman világában Colin Firth lett a partnere, akivel sokak szerint nem találták meg a közös hangot és a vígjátéknak beállított film annak ellenére is unalmas marad, hogy két remek művész játszik benne. Egy-egy jól eltalált poén és hangulatosabb pillanat azért akad benne és a menthetetlenül romantikusok mosolyogva sétálnak majd ki a vetítésről, hiszen az Arthur Newman világa elsősorban nekik szól. Romantikus estére, randifilmnek ajánlott.

(Érdekesség: Colin Firth hamarosan egy mackót alakít, hiszen ő adja majd hangját és mimikáját Paddington medvének Michael Bond mesesorozatának adaptációjában, amelyben Nicole Kidman lesz a főgonosz)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)